Annyira leromlott Majka állapota a koronavírustól, hogy vissza kellett mennie a kórházba. Közben kiderült, nemcsak a felesége, hanem gyermekei is elkapták a betegséget.

Néhány napot töltött kórházban

A Fóton élő rapper egy hete tudta meg, hogy elkapta a koronavírust. Olyan rosszul érezte magát, hogy néhány napig kórházi kezelésre szorult, ahol oxigént kapott. Ott derült ki, hogy a vírus megtámadta a tüdejét.

Romlott az állapota

A napokban azonban vissza kellett mennie a kórházba Majkának, miután a fia születésnapjára hazament, ugyanis azon a napon megerőltette magát és másnap visszatért a láza.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Magas lázzal küzdött

„38,5 volt a lázam, aztán a meccsre kicsit jobban lettem, megittam két pohár kólát, attól jobban éreztem magam, lefeküdtem aludni, és újra belázasodtam” – mondta a rapper. Egy másik gyulladás is alakult ki a szervezetében, amit nem akart részletezni.

Nagyon legyengült

Majka arról is beszélt élő videójában, hogy míg otthon volt, annyira legyengült, hogy az oldalára sem tudott átfordulni. Nagyon kiszáradt, mivel nem tudott rendesen inni.

A vírus megtámadta a szívét

Amint arról a BudaPestkörnyeke.hu is beszámolt, Majkának régóta szívproblémái vannak. Kétszer meg is műtötték. Azonban szívpanaszai a koronavírus miatt újra előjöttek.

Felesége és gyermekei is elkapták

Felesége és gyermekei is elkapták a vírust. Kisebbik fia egy napig volt lázas, másnapra azonban jobban lett, nagyobbik gyermekét pedig a hideg rázta, de komolyabb bajuk nem volt. Hajninak csak hőemelkedése van.

Csak akkor megy haza, ha felépült

Majka már a kilencedik napja van kórházban. Megfogadta, hogy addig nem megy haza, amíg teljesen fel nem épül. Hétfőn lesz tüdőröntgene, melynek során kiderül, hogyan reagált a tüdeje a kínai gyógyszerekre és a szteroidokra, amiket kapott. Reméli, hogy minden rendben lesz vele.

Már van étvágya

„A tüdőkapacitásom szerintem akkora, mint egy élsportolóé a koncertek miatt” – tette hozzá, ám mint mondja, ez semmit nem jelent. A nehéz körülmények között azért pozitív dolgokról is be tudott számolni: szerencsére valamennyi étvágya van, ma már evett.

Kiemelt kép: Majka – Forrás: youtube.com