A nagypapa fordult az ügyészséghez, miután unokái elmesélték, hogy apjuk és annak barátja, mit tett édesanyjukkal. Mindenki azt hitte, hogy a 6. kerületben élő Zsuzsa öngyilkos lett. A gyermekek elmondása szerint a nőt volt élettársa és barátja megmérgezte, mert meg akarták szerezni a nő lakását, illetve 6 millió forintját.

Megmérgezte élettársát

Ahogyan arról még pár hete beszámoltunk, tavaly júniusban megmérgezte volt élettársát egy férfi a 6. kerületben. F. Bálint barátjával érkezett Zsuzsa lakásába, majd a gyereke szem láttára megölte az asszonyt. Tettét öngyilkosságnak álcázta. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Az ügyészséghez fordult

Közel egy évig a rendőrség is azt hitte, hogy az asszony önkezével végzett magával. Az áldozat édesapja azonban az ügyészséghez fordult, miután a nő gyerekei beszélni kezdtek arról, hogy mit láttak a lakásukban. A gyanú szerint a nő volt párja és annak barátja követte el nyereségvágyból az emberölést, bár korábban öngyilkosságnak könyvelték el a halálesetet. A gyerekekkel pszichológus foglalkozik.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Elfogták a két férfit

Zsuzsa volt párja és annak barátja azért tehette ezt a szörnyűséget, hogy megszerezhessék a nő lakását és 6 millió forintját. A pár két kisgyermeke is otthon volt, de a látottakról csak hónapokkal később mertek beszélni – ezért indult újra a nyomozás. A két férfit végül elfogták, de mindent tagadnak.

Új szívet kapott a kisfiú

2012-ben, Magyarországon mindenki Zsuzsának és az akkor 3 hónapos kisfiának drukkolt. A kisfiú volt a legfiatalabb az országban, aki új szívet kapott. Akkor azt mondta az édesanyja, hogy a párjával együtt folyamatosan a kórházban vannak.

A kisfiú mellett voltak

„A legtöbb időt megpróbáljuk itt tölteni, ez most is így van, mert a gyógyszerelést is meg kell, hogy tanuljuk ahhoz, hogy a Ricsi hazajöhessen. Tehát mindig váltjuk egymást” – mondta akkor az RTL klubnak Zsuzsa.

Le akarta zárni a kapcsolatot

A szülők viszonya azóta megromlott. A nő apja szerint a lánya végleg le akarta zárni a kapcsolatát, és el akart költözni a két gyermekével tavaly júniusban.

A gyerekek mondták, hogy van pénz

„A Jázmin meg a Ricsike beengedték az apjukat, és a Jázmin az elkotyogta hogy anyu elcseréli a lakást, és fölvett 6 millió forintot” – ezután dönthetett úgy Zsuzsa volt élettársa, hogy megöli az asszonyt.

Ricsike szívgyógyszereit adták be neki

Amit ezután tehetett az apjuk és annak egyik barátja, arról csak hónapokkal később mertek beszélni a gyerekek. A kicsik arról beszéltek, hogy Misi és Bálint nagyon kedvesek voltak az édesanyjukhoz. Majd a kávéjába belekeverték Ricsi szívgyógyszereit és különböző nyugtatókat. „Ellilult már a szája, ahogy a gyerekek mondták, és akkor azt mondták, hogy leesett az ágyról. Akkor visszarakták az ágyra, és papír zsebkendőt tömködtek le a torkán” – mondta a nagypapa.

Újra indult a nyomozás

Bencze László ezután fordult az ügyészséghez. A nyomozás pedig újra indult. F. Bálintot 2022. augusztus 12-én Állampusztán fogták el, amikor más bűncselekmény miatt kiszabott szabadságvesztésének letöltését követően szabadult a büntetés-végrehajtási intézetből. Társát, a most 46 éves T. Mihályt a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály segítségével Csepelen fogták el ugyanezen a napon.

Bűnhődjenek

A nagypapa azt mondja, a végsőkig elmegy, hogy megbűnhődjenek. „Annyit szenvedjenek ott bent, amennyi szenvedést a lányomnak okoztak. De 35 évig szenvedjenek”. A gyerekeket a Szlovákiában élő nagynénjük vette magához. Nagymamájuk is oda költözött, hogy segíteni tudjon nekik. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Jól jön a segítség

Ha segíteni szeretnéd a családot anyagilag, akkor azt itt tudod megtenni: Németh Bencze Andrea
11773401-01133268-00000000 (OTP)

Kiemelt kép: az egyik tettes elfogása Csepelen  – Forrás: police.hu