Összebilincselt kézzel, a börtönből vezették a Budapest Környéki Törvényszék tárgyalótermébe kedden reggel azt a nőt, K. Szandrát, ajándékként egy szexpartnert szervezett a kisfiának a tizedik születésnapjára.

Táborfalván történt

A megdöbbentő eset még két éve történt a Pest megyei Táborfalván, a botrányos zsúr résztvevőit pedig most állították bíróság elé. Az aktusban részt vevő, akkor mindössze 15 esztendős B. Izabella a rákospalotai javítóintézetből érkezett két őr társaságában. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Fiatal közreműködők

A szexről felvételt készítő, nála egy évvel idősebb F. Tibort pedig az a fiatal nő, E. Nikolett hozta, akinek az albérletében történt a megbotránkoztató incidens. A zsaruk szerint ő is közreműködött az aktus létrejöttében és a felvétel készítésében, ezért a szemtanút is meggyanúsították.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Kényszerítették a videózásra

„Kevin hívására, vendégként érkeztem a születésnapjára. A szobában ültem, az események pedig körülöttem zajlottak. Az anyja, Szandra többször nyakon vert és kényszerített a videózásra. Terrorban tartott, nem volt más választásom, de nagyon megbántam” – mondta a Blikknek még a tárgyalás előtt Tibor.

Először ellenkezett

A lap információi szerint az akkoriban már gyermekotthonban élő, de onnan többször megszökő Iza először ellenkezett, ám a gyermek anyja agresszív szidalmazásba kezdett, ennek hatására pedig mégis belement az aktusba.

Nem tartott sokáig

A történtek alatt a résztvevőkön túl a szobában volt a házigazda, a videózó srác és a haverja is. Ekkor lépett be Kevin az anyjával, aki a tudomására hozta, mi vár bent rá. Az értesülések szerint az aktus nem tartott sokáig.

Felháborodott az anya  

Amikor a házigazda számon kérte a felelőtlen anyát, válaszul Szandra felháborodva azt kérdezte tőle: „Ma van a fiam születésnapja, miért ne ünnepeljük meg?” A vád szerint az aktus közben a gyerek anyja ellenőrzésképp folyamatosan benézett a szobába, a videózó Tibor pedig kommentálta az eseményeket.

A gyámhatóság is látta

A Budapestkörnyéke.hu is írt arról, hogy a felvételeket több embernek is elküldték, hónapokkal később pedig még a gyámhatósághoz is eljutottak, az eljárás ekkor indult el.

Nem kíváncsi rá a fia

A 19 hónapja börtönben ülő K. Szandra rendszeresen küld leveleket a nevelőszülőknél elhelyezett kisfiának. A gyermek azonban egyáltalán nem kíváncsi rá.

8 és fél év várhat rá

Beismerés esetén az anya 8 és fél év fogházat, B. Izabella 3 év javítóintézeti nevelést, F. Tibor pedig próbára bocsátást kapna. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció