Szívbe markoló sorokkal emlékezett lánya arra a játékos-edzőre, aki tragikus körülmények között vesztette életét. Az 53 éves sportember egy megyei első osztályú labdarúgó mérkőzésen gólt szerzett, majd cserét kért, mert rosszul érezte magát. Társai az öltözőben találtak rá. A kiérkező újraélesztették, de a kórházban meghalt.

Gyászba borultak

A BudaPestkörnyéke.hu számolt be arról, hogy 53 éves korában elhunyt Tóth Norbert, a Kaposvár melletti Juta község játékos-edzője, aki a Toponár elleni bajnoki mérkőzésen lett rosszul. A hazai együttes tapasztalt játékos-edzője az első félidő végén gólt szerzett, amivel 2–1-re módosította a találkozó állását, de utána rögtön cserét kért, és bement az öltözőbe. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nem érezte jól magát

Mint kiderült: a sportember infarktust kapott. A mérkőzés közben már érezte, hogy nincs jól, a társai is látták rajta, hogy valami nincs rendben, de ő végig akarta játszani a meccset. Az öltözőbe ment, ott lett rosszul, előtte viszont még volt annyi ereje, hogy kihívja a mentőket.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ötven percig küzdöttek érte

Csapattársa talált rá, a mentők 50 percig küzdöttek az életéért, de a kórházban meghalt. „A helyén volt az öltözőben, de akkor már arccal a földön találták meg” – mondta a férfi játékostársa.

„Nem akarta itt hagyni a csapatot”

„A félidőben már érezte, láttuk is rajta, és ő is úgy érezte, hogy valami nem stimmel. De ez a hihetetlen győzni akarás és küzdés… Nem akarta itt hagyni a csapatot. Már ekkor a félidőben jeleztük neki, hogy valami nincs rendben vele, és cseréljünk. Azt mondta, hogy nem, ő még játszani szeretne és győzni szeretne” – nyilatkozta a Tényeknek az egyik játékostárs.

„Apa, elfogytak a szavak…”

A tragikus hirtelenséggel elhunyt népszerű sportember lánya, aki egyébként NB I-es röplabdázó, szívbe markoló sorokkal emlékezett meg édesapjáról a Facebookon. „Apa, elfogytak a szavak… A fájdalom, amit érzek most, tudtam, hogy erre soha nem leszek felkészülve, de reméltem, hogy még sokkal több időnk lesz együtt…” – kezdődik a bejegyzés.

„Mindig mellettem voltál”

„Büszke vagyok arra az emberre, aki voltál. Ahogy próbáltál helytállni az élet minden terén és kihozni a maximumot mindenből. De a legfőképp, amilyen apa voltál. Soha nem éreztem hiányt a szeretetedben. Mindig mellettem voltál bármilyen rossz döntést is hoztam sokszor. És tudom, hogy mindig mellettem leszel és kíséred utamat” – írta Tóth Norbert lánya.

Közkedvelt ember volt

 „Norbi évtizedeken keresztül volt meghatározó, ismert és közkedvelt alakja megyénk labdarúgásának, elvesztése felfoghatatlan tragédia, és pótolhatatlan űrt hagy maga után. Júliusban töltötte volna be az 54. életévét” – olvasható az egyik bejegyzésben.

„Az előző héten még a jövőt tervezgettük

„Egy kiváló sportember Tóth Norbert, a Jutai Sportegyesület játékosedzője 53 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt, pótolhatatlan űrt hagyott maga után. Előző héten még a jövőt tervezgettük, de ezek a tervek sajnos már nem válhatnak valóra. Azt a 11 évet, amelyet a csapat mellett töltöttél játékosedzőként soha nem felejtjük! Szerettek és tiszteltek játékostársaid, a sportnak, a munkádnak és kiváló egyéniségednek köszönhetően nagyon sok barátot szereztél” – írta Juta község önkormányzata.

„Úgy mentél el, amilyen voltál”

„Úgy mentél el, amilyen voltál, nagyon sok örömöt szereztél a szurkolóknak a góljaiddal, és az életed utolsó mérkőzésén is Norbis góllal búcsúztál. Az utolsó gólörömöd fotójával búcsúzunk tőled, az égiek vigyázzák álmodat! Isten veled!” – fejeződik be a megható bejegyzés. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Tóth Norbert

Kiemelt kép: az utolsó gólöröm. Fotók: Juta község/Facebook