Nem egyszer próbálkozott ezzel a módszerrel a trükkös tolvaj, ám lebukott. Hamarosan viselnie kell tettei következményét.

Tavaly februárban történt az egyik ilyen eset

2021 februárjában egy férfit pénzváltásra kért megy egy 20 éves férfi és társa, egy ugyanilyen korú nő Budapesten. Azt szerették volna, ha 200 forintos érméjüket aprópénzre váltja az áldozatuk. Valójában persze nem ez volt a szándékuk. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A sértett nem sejtett semmit

A férfi szeretett volna segíteni. Ekkor szatyrából elővette levéltáskáját, majd átadta az aprópénzt. Ezután a szatyor tetejére tette vissza a táskát.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Elterelték a figyelmét

A nő az aprópénz számolásával terelte el az áldozata figyelmét. Társa eközben a szatyorból kivette a levéltáskát. Abban készpénz és más értékek is voltak.

Nem ez volt az első trükkös lopás

A fenti akcióban részt vevő férfi már korábban is bevetette ezt a módszert. 2021. január 21-én egy mosonmagyaróvári bevásárlóközpontban akciózott. Akkor egy nőt szólított meg.

Ezt kérte tőle

A férfi azt kérte a nőtől, hogy váltosn fel nek egy 200 forintost, mert telefonálni szeretne egy nyilvános telefonfülkéből. A nő mit sem sejtve igyekezett segíteni a férfinak. Elővette a pénztárcáját, és aprópénz után kutatott.

Ekkor lépett akciób a tolvaj

A férfi ekkor a sértett figyelmét elterelte. A nő tárcájából egy 20 ezer forintos bankjegyet tulajdonított el. Úgy tűnik, ez eg bevált módszer volt, ám az egyik ilyen esetet rögzítette egy biztonsági kamera.

Az egyik lopásról készült felvétel

Egy plázában is lopni próbált

Ugyanezen lopásokban részt vevőv férfi tavaly februárban egy pláza ruhaüzletéből megpróbált két kabátot elemelni. A próbafülkében kitépte belőlük az áruvédelemre szolgáló eszközt. A biztonsági kapu azonban így is bejelzett, amikor elhagyta volna a boltot, így tetten érték.

Garázdaság is van a rovásán

Ugyancsak tavaly februárban Mosonmagyaróváron garázdaságot követett el a szóban forgó férfi. Egy patika bejárat ajtaját ütötte meg ököllel úgy, hogy megrepedt annak üvege. Ezzel a tettével több tízezer forintos kárt okozott.

Ez a vád

A férfit üzletszerűen elkövetett lopásokkal vádolják, valamint a garázdaságot is felrótták a terhére. Társát bűnségédként elkövetetett lopással vádolják. A férfi már büntetett előéletű, így börtönbüntetésre számíthat, míg a nő közérdekű munka formájában bűnhődhet. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Az egyik lopás – Forrás: Magyarország Ügyészsége