Kórházba került Kunhalmi Ágnes. Az MSZP politikusa elkapta a koronavírust és olyan rosszul érezte magát, hogy inkább bement a Honvédkórházba.

Pozitív lett a tesztje

„Ma reggel a gyorsteszt nálam is pozitív lett. Már este szúrt a hátam, és hajnalban arra ébredtem, hogy mindjárt kiszakad a tüdőm a hátamon keresztül” – kezdte Facebook bejegyzését Kunhalmi Ágnes.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Három oltást kapott

„Olyan rosszul lettem, hogy a Honvédban kötöttem ki. Meglehetősen aggódtam, most mi lesz, és csak az járt a fejemben, hogy a két Astra Zeneca és az egy Pfizer csak megvéd” – írja az MSZP politikusa

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Jön még pár nehéz nap

„Az orvos szerint még lesz pár nehéz nap, de remélem, azért egyre jobb lesz! Nagyon szépen kérek mindenkit, vegye fel az oltásokat, ez nem játék! Vigyázzatok magatokra!”

Márki-Zay is elkapta a koronavírust

A napokban Márki-Zay Péter, ellenzéki miniszterelnök-jelölt kis bejelentette, hogy elkapta a koronavírust. Hódmezővásárhely polgármestere azt írta, enyhe, náthás tünetei vannak, otthonában lábadozik.

Bányai Gábor 111 napig volt intenzíven

Bányai Gábor tavaly február 24-én került kórházba, miután elkapta a koronavírust. 111 napig kezelték intenzív osztályon, abból 85 napot töltött mélyaltatásban, 69 napig pedig műtüdő tartotta életben.

Videóüzenetben búcsúzott a családjától

Miután közölték vele, hogy lélegeztetőgépre teszik, videóüzeneteket küldött a családjának, barátainak, mert tisztában volt vele, hogy ha ilyen gyorsan romlik az állapota, bármi megtörténhet.

Valódi rémtörténet

Amikor magához tért, megdöbbentő volt számára, hogy nem tud beszélni és mindenhonnan csövek lógnak ki belőle. „Igazán azonban csak akkor döbbentem meg, amikor közölték velem, hogy már május van, ezzel az információval egy darabig nem is tudtam mit kezdeni. Az esetem valódi rémtörténet volt, velem az is megtörtént, amire előzetesen nem is gondoltak. Persze jó értelemben is, mert utólag azt mondták az orvosok, a tüdőm annyira összeroncsolódott, a koronavírus miatt, hogy nekem a tudomány mai állása szerint meg kellett volna halnom. A szívem azonban, bár kétszer is megállt, nem adta fel a harcot”.

Az érdi képviselő is elkapta a vírust

Aradszki András Érd országgyűlési képviselője 2020 novemberben fertőződött meg a koronavírussal, hetekig intenzív osztályon ápolták, majd lélegeztetőgépre került.

Másfél hónapig volt kórházban

A KDNP-s képviselő másfél hónap után elhagyhatta a kórházat, és hónapokig rehabilitációs kezelést kapott. Ma már ő is jól van. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Kunhalmi Ágnes az kórházban – Forrás: Facebook