Kelet- és Nyugat-Európa között az egyik legfontosabb vasúti kapcsolat vezet át Budapest déli részén – jelentette ki a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közlekedésért felelős államtitkára a megújult déli összekötő vasúti Duna-híd átadóján csütörtökön Budapesten.

Jelentős szerep

Vitézy Dávid kiemelte: a megújult híd nem csak a vasúti személyforgalomban, hanem a nemzetközi teherforgalomban is jelentős szerepet tölt be, mert Európa három kiemelkedően fontos transzeurópai vasúti folyosója vezet át itt. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Összeköt

Ezek összekötik a holland kikötőket és Spanyolországot Romániával, a Fekete-tengerrel, a Balkánnal vagy éppen Ukrajnával – tette hozzá.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Tranzitforgalom

Rámutatott: a déli összekötő vasúti Duna-hídon halad át a Magyarország keleti és nyugati országrészei köztötti vasúti forgalom 90 százaléka, beleértve a tranzitforgalmat is.

Fotó az avatásról:

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Kapacitásbővítés

A felújításnak és a kapacitásbővítésnek köszönhetően a híd a következő évtizedekben is megbízhatóan tudja kiszolgálni a vasúti személy- és áruszállítást – hangsúlyozta. Az államtitkár felidézte: 106 éve, 1916-ban fogalmazta meg a vasúttársaság fejlesztési stratégiájában, hogy a kétvágányos híd helyett nagyobb kapacitásra van szükség, és azóta szerepelt a tervekben az egyik legfontosabb magyar dunai vasúti átkelőnél a kapacitás növelése. A beruházásra a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. a kormány döntése alapján 2019-ben kötötte meg a kivitelezői szerződést a Duna Aszfalttal – ismertette.

Bővülhet

Vitézy Dávid kitért arra is, hogy a háromvágányú híd mellett a csatlakozó szakaszokon is kiépítik a szükséges kapacitásokat, a NIF Zrt. nemrég megkötötte a kivitelezői szerződést a déli körvasút megépítésére. Így a pesti oldalon a Népligetig, míg a budain Kelenföldig bővülhet majd a vasúti pálya.

Kisebb várakozási idő

A kapacitásnövelés hozzájárul ahhoz, hogy a tehervonatok kisebb várakozási idővel, megbízhatóbban tudjanak áthaladni a szakaszon, valamint ahhoz is, hogy ne éjszaka kelljen közlekedniük, amikor zavarják a lakókat. Emellett a személyforgalom is bővülhet. Az államtitkár közölte: a beruházás határidőre és a 2019-ben rögzített költségkereten belül készült el, a munkák mindig csak egy-egy vágányt érintettek, így a vasúti forgalmat az építkezés ideje alatt is fenn tudták tartani.

Állandó vasúti kapcsolat

Pafféri Zoltán, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója emlékeztetett: 1877 óta, 145 éve van állandó vasúti kapcsolat Dél-Pest és Dél-Buda között, a megújult híd helyén állt Magyarország első dunai vasúti hídja. A mintegy 500 méter hosszú hídon naponta 150 személy- és száz tehervonat halad át, tavaly 2,8 millió utas használta, és idén eddig 1,7 millióan utaztak át rajta – mondta az elnök-vezérigazgató.

Zajcsillapítás

Pafféri Zoltán arról is beszélt: az építésnél új zaj- és rezgéscsillapítási technológiákat alkalmaztak. A rugalmas sínrögzítést, a zajárnyékoló falat, valamint a speciális polimer hídlemezeket mind a kisebb zajterhelés érdekében szerelték be. Kikina Artúr, a NIF Zrt. vasútfejlesztési igazgatója közölte: a három acélszerkezet részeit Lengyelországban gyártották, közúton szállították Magyarországra, az összeszerelés és a festés már Budapesten történt. Csepelen húszméteres darabokból szerelték össze 80-90 méteres úsztatási egységekre, amelyeket hajókról emeltek be a helyükre. Negyvenezernél több csavart és több tíz kilométernyi hegesztési varratot használtak fel az építkezés során.

36 milliárd

Jelezte: ez az első olyan hídszerkezet, amely teljes monitoring rendszert kap. A NIF Zrt. tájékoztatása szerint a beruházás nettó 36 milliárd forintból valósult meg, az egyenként 510 méter hosszú hidak összsúlya 8478 tonna, a munkák során 3,23 kilométer vágányt építettek át és 500 méteren alakítottak ki zajvédő falakat. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán