Ahogy azt tegnap megírtuk itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon humanitárius korridort alakítottak ki a magyar hatóságok annak a több ezer román és bolgár vendégmunkásnak, akik a magyar határ lezárása miatt Hegyeshalomnál ragadtak az osztrák oldalon.
Kedd éjszaka indult a karaván. Este kilenctől először a bolgár autósokat engedték át Hegyeshalomnál, majd éjféltől a román autósok is átléphettek a magyar határon.
Ezt követően az autósok csak a kijelölt, úgynevezett humanitárius koridoron, az M1, M0, M5, M43-as útvonalon haladhattak és Nagylaknál elhagyták Magyarországot.
Az osztrák és román határ közti távolság 385 km. Folyamatos haladással négy óra alatt lehet megtenni ezt az utat. A román és bolgár vendégmunkások csak a kijelölt pihenőkben állhattak meg.
A fényképeken is látszik, hogy a magyar hatóságok folyamatosan figyelték az éjszaka az autók mozgását, rendőrségi terelésekkel segítették a közlekedőket.
Balhé volt Hegyeshalomnál
A korridor megnyitására azért volt szükség, mert az osztrák határnál, Hegyeshalomnál több ezer vendégmunkás torlódott fel. A rendőrség kedden azt közölte, hogy csaknem húsz kilométeres autósor alakult ki a közúti határátkelő osztrák oldalán.
Az elégedetlen vendégmunkások kiültek az autópályára, körülbelül 60-70 ember kiszállt az autójából és elállták a belépésre jogosult kamionok forgalmát, ezzel próbálták elérni, hogy átengedjék őket a határon. A magyar rendőrök is megérkeztek és az osztrák határhoz közelebb, az útlevél-kezelőhelytől négyszáz méterre álltak fel, így próbálva visszafordítani az elsősorban román, bolgár és szerb rendszámú autókat.
A belépésre nem jogosultak legtöbbje vendégmunkás, főleg Németországban egy részük Franciaországban dolgozott, és valószínűleg a határnál szembesültek azzal, hogy Magyarország lezárta határait a külföldiek előt.
Humanitárius folyósó megnyitását kérték a románok
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a nap folyamán többször egyeztetett telefonon a bolgár és a román külügyminiszterrel, akik azt kérték, hogy Magyarország tegye lehetővé az Ausztriában rekedt bolgár és román állampolgárok hazatérését.
Kiemelt kép: Rendőrségi terelés az M0-ásnál – Fotó: MTI/Lakatos Péter