Több kilométeres éjszakai üldözés után fogtak el a rendőrök egy kengurut Csepelen – közölte a BRFK. A közösségi oldalukon fotókat is közzétettek az állatról.

Csepelről szóltak be

Éjjel 2 órakor a rendőrségi ügyeletesét riasztották egy XXI. kerület, Szilvafa utcában kóborló kenguru miatt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Senki sem sérült meg

Az értesített járőrök elől forgalmas utcákon keresztül a II. Rákóczi Ferenc út irányába menekült az állat. Csak öt-hat kilométernyi üldözés után sikerült sérülés nélkül elfogni az erszényest, majd a rendőrök pokrócba csavarták a rúgkapáló állatot és a fővárosi állatkertbe szállították.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Még keresik a gazdáját

Azt mindeddig nem sikerült kideríteni, honnan szökhetett el a kenguru, és ki lehet a gazdája – olvasható a BRFK Facebook-oldalán.

További képek a rendőrség közösségi oldalán

Kenguruk Tiszaderzsen is

Bővítenék majd a nemrég megnyílt Kenguru Parkot Tiszaderzsen, ahová további állatok érkezését is várják. Varga Attila zoológus elmondta: számos ötlettel rendelkeznek és a helyi önkormányzat részéről van hajlandóság arra, hogy további két hektárt a parknak adjanak.

200 kenguru

Jelenleg a parkban 30 faj kétszáz egyede látható és újabb Benett-kenguruk – két anyaállat – érkezésére számítanak a közeljövőben. Hozzátette: Ausztráliából nem lehet már kengurut kihozni, ezért Európából és Észak-Amerikából, állatkerti tenyésztési programokból hozzák az állatokat. A program biztosítja egy egészséges populáció létét.

Állatsimogató is

Hozzátette: az eredeti cél az volt, hogy a családoknak biztosítanak kikapcsolódást a Tisza-tónál. Az állatpark éppen ezért játszóházzal és játszótérrel is kiegészül. Az állatsimogatóban pedig kameruni juhokat és törpekecskéket tartanak.

Budapesten már 156 éve vannak kenguruk

A Fővárosi Állatkertben már a nyitás napja, 1866. augusztus 9-e óta vannak kenguruk. Akkor a csődbe ment bécsi Prater mellett lévő állatkerttől vásároltak meg 73 egyedet.

Címlapfotó: BRFK közösségi oldala.