A Fekete Vonat színpadon két órán át királyként tisztelt muzsikusa, Beat villamosra ült a koncert után, hogy a Kőbányai úti munkásszállón hajtsa álomra a fejét. A szállóról pont az Arénára néznek az ablakok.

Nem tudni kifizetik-e őket

Ahogy erről itt írtunk, nem tudni, hogy végül kap-e pénzt a Fekete Vonat két zenésze, Fatima és Beat azok után, hogy a január hetedikei nagykoncertjükön kiderült, nem volt annyi bevétel, amennyit a koncert szervezője ígért nekik. Ahogy arról beszámoltunk, a két zenész ügyvédet fogadott, hogy jogász segítségével járjanak utána, hol csúszhatott el az eredetileg sikerre hivatott buli. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nem sok esélyük van

Az eredményre nyilván hónapokat kell várni, és a pletykák szerint már az első ülésen tájékoztatták arról Fatimáékat, hogy nem sok esélyük van a győzelemre. A várakozás hónapjai mindenkinek másként telnek. L.L. Junior – aki felajánlotta egy gyermekotthonnak a gázsiját – Dominikára utazik elindítani az új üzletét, Fatima új zenekart indít és emellett igyekszik életben tartani az ékszerekkel foglalkozó vállalkozását, Beat pedig bajban van – írja a Bors.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Munkásszállón lakik

Fehér Tibor jelenleg a Kőbányai úton egy munkásszállón húzza meg magát. A koncert előtt ugyanis összeveszett a feleségével, és mivel nem akarta érzelmileg lenullázni magát a nagy buli előtt, a saját nyugalma érdekében elszeparálódott a világtól.

Látja az arénát

„Egy munkásszállón lakom most. Ha tiszta az idő, akkor az emeleti ablakokból rálátni a Papp László Sportarénára… Milyen vicces ez. Vagy szomorú. Nem is tudom, mit érezzek. Lassan három hónapja vagyok itt. Otthon volt egy kis balhé, gondoltam a koncert előtt nem csinálom ki magam érzelmileg, mert akkor nem tudok rendesen koncentrálni” – mondta a zenész a Borsnak.

Összeveszett a feleségével

Hozzátette: „23 éve vagyunk házasok, néha elkerülhetetlen egy veszekedés. Szóval október végén eljöttem otthonról, az önkormányzati bérleményünkből, ide. Nagy terveim voltak! Úgy számoltam, hogy a Fekete Vonat koncert után végre, két évtized után először, elmehettünk volna a feleségemmel kettesben nyaralni. Még sosem voltunk sehol. Nem külföldre gondolok, csak mondjuk Hajdúszoboszlóra, vagy valami ilyen helyre. Csak ketten. A nagy összeg vitt volna haza. Ezt a lehetőséget is elvették tőlem.”

Még saját fürdő sincs

Fehér Tibor tényleg nagy árat fizetett azért, hogy megcsinálja élete koncertjét. A zenész karácsony este és szilveszterkor is egyedül ült a bérelt szobában, amihez még fürdő sem tartozik, az a folyosó végén van.

Támogatja a családját

„Eddig nem beszéltem róla, de pont a jelenlegi körülményeim miatt volt szükségem az előlegre. Napi 15 ezer forintba kerül a munkásszállás, erre 800 ezer forint ment el eddig. A családomat is igyekszem támogatni, a lányom – talán emlékeznek még rá, egy éve elszöktette a szerelme – szakított a férfival és hazajött. Hat hónapos terhesen” – teszi hozzá Beat.

150 ezret keresett

„Szóval volt és van helye a pénznek. Én eddig szobafestőként dolgoztam, havi 150 ezer forintot kerestem. Jól jött az előleg. Abból azonban ma már nincs semmi. Most azt sem tudom, hogyan fogom a következő napokat kifizetni, és mit fogok enni. Nyilván, ha hazamennék ehetnék, de én ennél büszkébb ember vagyok. Büszke és éhes! Ez lettem én”- mesélte.

Online koncertezik

„Februárban elindítok egy új projektet, online koncerteket fogok adni. Eljött végre az idő, hogy azokat a fekete vonatos hangulatokat, dallamokat és szövegeket, amelyek az én fejemből pattantak ki, közvetlenül tőlem kapják meg a hallgatók” – mondta

Nem akarja, hogy lenyúlják

„Ehhez majd kell a közönség segítsége is, mert nem feltétlenül látom át, hogy milyen technika kell ahhoz, hogy jó minőségben szólaljon meg… erről majd beszélek a közönségemmel, akikkel így közösen szeretnék összehozni valamit, ami érték, szórakozás, nekem pedig bevétel. Olyan bevétel, amit nem nyúl le sem zenésztárs, sem menedzser végre.” A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Fekete Vonat