Minden részletet feketén-fehéren megmutató felvétel készült a Harminckettesek terén arról a halálos balesetről, ami vasárnap hajnalban történt. A videóból az is kiderül, hogy két fiatal élete csak centiken múlt, ők időben el tudtak ugrani a kisodródó autó elől.  

Tragédia a villamosmegállóban

A BudaPestkörnyéke.hu adott hírt arról, hogy hajnali 2 óra előtt borzasztó tragédia történt a fővárosban, a Nagykörúton. A rendőrség közleménye szerint egy 41 éves olasz állampolgárságú vezető eddig tisztázatlan okokból felhajtott a járdaszigeten lévő megállóba a Harminckettesek terén. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Halott lány, ittas sofőr

A 4-es és a 6-os villamosok megállójában egy fiatal lány is várakozott. A 23 éves nőt elütötte az autó, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Az olasz férfi autója nagyjából 4-5 métert bontott le a megállóból, majd az úttest jobb oldalán álló fának vágódott. A sofőr sértetlenül szállt ki a volán mögül. A rendőrség szerint az alkohol teszt pozitív volt, tehát a férfi ittasan vezette a járművet.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Egy fa állította meg az ámokfutást

A gyilkos autó kereke is kitört

Centiken múlt az életük

A vizsgálatok során kiderült: két másik, villamosra váró fiatalember élete centiken múlott. A sodródó autó mögöttük vágódott fel a járdaszigetre, de nekik sikerült időben elugraniuk előle.

Piros szalagok és megrongálódott megálló

Vasárnap, a déli órákban már zavartalan volt a közlekedés a téren. A tragédiára már csak piros szalagok utaltak, valamint a megrongálódott megálló látványa. Kiderült: a pár lépésre lévő dohánybolt bejárata felett lévő biztonsági kamera rögzítette a balesetet.

Két kamera is rögzítette a történteket

„Két kamera is rögzítette az eseményeket. Tisztán látszik minden részlet, a megálló épp a kamera előtt áll. A felvételeket átadtam a rendőrségnek, ám a médiának nem adom ki. Azt gondolom, jól látszik milyen tempóval érkezett a gázoló, szerint ez is fontos bizonyíték lehet majd ellene” – mondta a fiatalember a Blikknek.

Nagy sebességgel hajtott a sofőr

A felvételen látszik megálló, és a balról érkező autók. Először egy jármű halad el, majd feltűnik a mögötte, a mintegy száz méterre lévő gázoló lámpája. Látszik, hogy a kocsi nagy sebességgel közeledett. A megálló mellé érve a sofőr valamiért balra kormányozta az autót, amely fékezés nélkül, tompa szögben felcsapódott a csőkorlátnak és a megálló üvegfalának, majd egyből visszapattant és kihajtott a képből.

Telibe talált egy testet

Jól látszik az is, hogy szétrobban az üvegfal, a megálló fém oszlopával együtt egy testet is telibe talált az autó eleje. A lány a sínekre zuhant. Ekkor lehet észrevenni a kép bal oldalán két fiatalt, akik talán másfél méterre várakoztak a lánytól, a megálló első falánál. Az autó mögöttük vágódik neki az üvegfalnak, a két fiatal kétségbeesetten ugrott előre felé. Centiken múlt az életük – foglalta össze a felvétel képkockáit a Blikk.

Elképesztő dörrenés hallatszott

„Elképesztő hangos dörrenés hallatszott a csendes éjszakában. Az ablakhoz ugrottam, a lány már síneken feküdt. Nem mozdult, azonnal többen is oda siettek hozzá. Láttam, hogy sokan a rendőrséget hívták, egyik hangja felhallatszott a csendben: “súlyos baleset történt!” – idézte fel egy szemtanú.

Egy órán át próbálkoztak az újraélesztéssel

„Többen is a lány mellé térdeltek, láttam, hogy újraélesztéssel próbálkoznak. Ekkor ért oda egy férfi, ő vélhetően orvos volt, átvette a szívmasszázst. Ketten közben az Üllői út felől érkező villamos elé rohantak, telefonjuk vakujával jeleztek a vezetőnek, hogy álljon meg. – Aztán megérkezett az első rendőrautó, amelyet vagy még vagy öt követett. Három mentőautó is percek alatt kiért. Egy órán át próbálkozzak az újraélesztéssel, sajnos eredménytelenül – tette hozzá a férfi.

Őrizetbe vették

Az olasz férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásának gyanújával hallgatta ki rendőrség. A sofőrt őrizetbe vették. Néhány nappal ezelőtt ugyanitt, csak a szemközti villamosmegállóba vágódott egy külföldi rendszámú autó. A sofőr elmenekült, embercsempész volt, migránsokat fuvarozott. A balesetben akkor szerencsére senki nem sérült meg, noha a késői órákban többen is várakoztak a járdaszigeten. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: a tragédia helyszíne. Fotók: BudaPestkörnyéke.hu/GK