A dunaharaszti férfi ájulásig verte az édesapját, de a lakótársára is kezet emelt. Az eset még tavaly történt, most születhet döntés a sorsa felől.

Ez történhetett

Az ügyészség honlapján lévő információk szerint a sértett el akart költözni a gyakori veszekedések és bántalmazások miatt. Éppen a holmijait szerette volna összeszedni, ezért visszament a lakásba. Ekkor találkozott a vádlottal, akivel ismét veszekedni kezdtek. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Elfajultak a dolgok

A vádlott megragadta áldozata nyakát, majd az ágyra lökte. Az ágyon fekvő sértettet orrba is vágta, egy kisollóval az arcának bal szem közeli részét felsértette. A feldúlt vádlott négy további alkalommal próbálta az ollóval megsebesíteni a lakótársát, ám az ki tudta védeni ezeket a támadásokat. Ezt követően a vérző arcú férfi az utcára szaladt, majd a járókelőktől kért segítséget.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Csak részben ismerte el, hogy bűnös

A vádlott azt állítja, nem emlékszik arra, hogy bántalmazta az apját. Ezt azzal indokolta, hogy tudatmódosító szerek hatása alatt állt, drogot és alkoholt is fogyasztott.

Ezt mondta arról, amit a lakótársával tett

A férfi azt mondta, nem emlékszik arra, hogy a lakótársát szándékosan bántotta volna. Az esetet kölcsönös dulakodásnak aposztrofálta. Ennél azonban több történhetett, hiszen a vád szerint egy kisollóval sebesítette meg az áldozatát.

Segédmunkás volt korábban

Az esetet megelőzően segédmunkásként dolgozott a vádlott, ebből volt rendszeres jövedelme. 2020 második felétől fogva már semmilyen munkát nem vállalt. Alkoholt és kábítószert azonban rendszeresen fogyasztott.

Pénzt kért

Annak érdekében, hogy tudatmódosító szereket tudjon vásárolni, hol édesapjától, hol a lakótársától kért pénzt. Az így kapott összegekből alkoholt és kábítószert vett. Apja a fia életmódját több alkalommal kritizálta.

Sokszor vitáztak

Sok esetben hangos viták és veszekedések követték azt, amikor az apa negatív kritikával illette fia életvitelét. 2021 februárjában egy vita alkalmával a férfi egy 11 cm pengehosszúságú késsel és egy üvegpalackkal támadt az ágyon fekvő apjára. Az apa a kezével védte ki azt, hogy a fia sebet ejtsen a felsőtestén, ám az üvegpalackkal meg tudta ütni a férfi az apja arcát.

Leütötte az apját

Az ágy mellett a földön talált fahasábbal a férfi leütötte az apját, aki ettől elvesztette eszméletét. A vádlott ezután elment aludni. A sértett sérülései láttán a látogatóba érkező másik fia mentőt hívott, ami indokolt volt, hiszen a sérülések közvetetten életveszélyesek voltak.

Később agyba-főbe verte az apját

2021 áprilisában amikor a vádlott apja hazaért, a férfi felkelt és minden előzmény nélkül ököllel ütötte. Az apa az udvara hátrált, de a fia folyamatosan ütötte. A sértett összeesett, ekkor a gyermeke a mellkasára taposott és legalább három alkalommal fejberúgta. Miközben a családfő négykézlábra állt, a fia ismét fejbe rúgta, és további rúgásokat követően a nyakára lépett. Az apa elkapta a gyermeke lábát és a földön kezdtek birkózni. A szomszédok ezt észlelve értesítették a rendőröket. A sértett közvetetten újfent életveszélyes állapotba került.

Ez vár a vádlottra

A 24.hu megkeresésére Nisóczi József Levente, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője elmondta, milyen büntetést kaphat a vádlott. Hét év börtönt és hét év közügyektől eltiltást kérnek rá. Ennek feltétele, hogy az előkészítő ülésen beismerő vallomást tegyen. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: archív