A VEKE szerint ezer sebből vérzik az új tarifakonstrukció, amelyet egy olyan lépésnek tartanak, aminek semmi köze nincsen a szakmához, csak egy politikai kampánylépés.

Súlyos kritika

„Nagyjából ingyenessé tette a helyközi közlekedést a kormány az ingázók számára, amolyan Horn Gyula-i utánérzésként” – írta Facebook-oldalán a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE). A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Olcsón lehet majd utazni

A szervezet azt követően nyilvánult meg, hogy – mint ahogy korábban mi is hírt adtunk róla – érkeznek a vármegyebérletek. A teljesárú bérlet 9450 forintba kerül majd, az országos pedig 18 900 forintba. A tanulóbérlet 90 százalékos kedvezménnyel váltható, amiért 945 forintot kell fizetni.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ez vele az első gond

A VEKE szerint azonban visszás intézkedésről beszélhetünk, ugyanis a döntés kísérletet sem tesz arra, hogy a helyi közösségi közlekedéssel bármilyen integráció, együttműködés lehessen. Ellenkezőleg, ez inkább „betámadásként” értelmezhető.

Nem az európai példákat követik

Nem tartják véletlennek, hogy nem hivatkoztak az úgynevezett „Deutschlandticket”-re, ami pont bevonja az összes városi közlekedést a tarifaközösségbe, azonban a vármegyebérlet ennek még a szándékát sem tartalmazza. A kormányzat következetesen tagadja az Európa-szerte jól működő közlekedési szövetségek rendszerét – jegyzik meg.

Majd lesz valahogy

Emellett „kifejezetten kilóg a lóláb” az árazásnál is, mivel az indoklásban is megjegyzik, hogy 50 forinttal lesz olcsóbb, mint a Budapest-bérlet. „Nem végeztek itt semmilyen számítást, majd lesz valahogy” – hangzik a kritika. Kifogásként említik meg, hogy a városokat egyre durvább elvonásokkal (szolidaritási adó) sújtják, így azok egyre inkább képtelenek fenntartani saját településükön belül a közösségi közlekedés rendszerét.

Szándékosan döntenék be a városokat?

Példaként hozták fel, hogy már a kormány által „agyonszeretgetett” Debrecenben szégyenszemre leálltak a trolik és hétvégén a villamosok is. Vagyis az lesz, hogy a kormányzat által üzemeltetett járatokon ingyen lehet utazni, a városi járatokon meg fizetni kell. Emiatt a szervezet szerint felsejlik a városok szándékos bedöntésének eshetősége.

Hátrányba kerülnek a városi munkavállalók

A munkaerőpiacon is aránytalanságok várhatóak. Eddig is feltűnő aránytalanság volt, hogy egy városlakó bérletét a munkáltató jellemzően nem térítette, míg a távolról ingázóét 86%-ban köteles volt téríteni. Mostantól ez a költség a töredékére csökken, így a városi munkavállalók versenyhátrányba kerülnek saját településükön, hiszen nekik a bérükből még a közlekedésre is költeniük kell, míg másoknak szinte alig.

Az elmaradt ígéret

További problémát jelent, hogy bár a szolgáéltatóknak kompenzációt ígérnek a bevételkiesés miatt, ám ez eddig sosem történt meg a hasonló intézkedésenél. Megjegyzik, a MÁV-csoporttól eddig 50 milliárdot vontak el, és ehhez hozzájön a tízmilliárdokban mérhető bevételkiesés.

Több jármű? Kizárt!

Noha nincsenek rá számítások, de az ígéretek ellenére a megnövekvő forgalom kiszolgálásra nem lesz sem több jármű, sem több kalauz. A MÁV-Start minden negyedik járműve áll, és az elvonások miatt esélyük sincs azokat forgalomba helyezni.

A velünk élő szocializmus

„Összefoglalva, a bevezetni kívánt vármegyebérlet konstrukció bár első hallásra nagyon pozitív intézkedésnek tűnik, és a népek bizonyára szeretni fogják, de valójában az egész intézkedéscsomag nem más, mint maga a velünk élő szocializmus” – vélekedik a szervezet.

Politikai döntés volt, nem szakmai

Bejegyzésüket azzal zárják, hogy ez egy olyan politikai kampánylépés, amit a kormányok akkor dobnak be, amikor azt érzik, osztogatniuk kell. „Sőt, következő lépésként a Budapest bérlet konstrukció felszámolása, a HÉV-ek MÁV-ba integrálása várható, amely egyszer már az 1950-es években megbukott, most is meg fog.” A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

(Kiemelt képünk forrása: Facebook.)