Két lerakott kordonelem figyelmeztette az utasokat, hogy jobb, ha a lábuk elé néznek: esővízben ázott kedden délelőtt a 4-es metró Kálvin téri megállója.

30 méterig tart

A látszóbeton mennyezetről csepegő víz a lámpatesteken végig folyva hullott a peron szélére, jó 30 méteren baleset-, sőt életveszélyessé téve a közlekedést. Ez rendszeres ám, és nem csak itt ázik – mondta kérdésünkre az állomás egyik, névtelenséget kérő munkatársa: mint megmutatta, az egyik pad felé szabályos vályút hegesztettek, hogy felfogja a lehulló csapadékvizet – írja a Magyar Hang. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Mindig beázik

„A fiúk néha jönnek, és leeresztik a vizet, de sokszor annyira beázunk, hogy a víz túlfolyik a vályún is” – mondta. Az üggyel kapcsolatban a BKV sajtóosztályához fordult a lap. Szerették volna megtudni, hogy mi okozza a beázást, mikor háríthatják el ezt a hibát, és mennyibe kerülnének a javítási munkálatok. Egyelőre nem válaszoltak.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

9 éve tart

A mintegy 452 milliárd forintba kerülő 4-es metró vizesedése gyakorlatilag már a vonal átadása óta ismert. Az Index már 2014 szeptemberében – öt hónappal a nyitás után – arról számolt be, hogy ázik a Kálvin téri állomás, pontosan ugyanott, ahol nyolc évvel később is szivárog az esővíz.

Rég tudják

A Hvg.hu 2017-ben hat olyan állomást mutatott be a 4-es járat vonalán, ahol nagy foltokban, felázások formájában hagyott jó látható nyomokat a csapadék. A padra csöpögő vízről pedig 2021-ben a Járókelő.hu nevű portál is beszámolt (az utasokat védő vályút a jelek szerint csak később szerelték fel a pad felé).

Videó:

Megragadta a főpolgármestert

Közben zajlik a hármas metró felújítássa. Ahogy ebben a cikkben írtuk, a mindannyiunk számára ismerős motívumok mellett új elemekkel is bővül az állomások megjelenése. A Ferenciek tere építészeti koncepciója különösen megragadta Karácsony Gergelyt: az állomás hagyományos narancssárga színe mellett feltűnik a névadó szerzetesrend motívuma, míg a peronon állva Szent Ferenc legendájára is utalást találunk a légiesen absztrakt ábrákban

Szépek lesznek

Az M3 vonala ugyanis nemcsak funkcionalitásában, hanem kinézetében is megújul. Az állomások akadálymentesek, korszerűek és szépek is lesznek – írta posztjában a főpolgármester.

Friss lesz

Az újragondolt állomás aluljárószintjén a több mint negyven év alatt már megszokott narancssárga szín őrzi a múlt emlékét, de üde árnyalata frissességet sugall. A mozgólépcsőn leérve egy teljesen új látványvilággal találkozhatunk. A tervezők a felszínen lévő városi térnek nevet adó ferences rendre utalva választottak színeket és grafikai motívumot a peronszinten – írják a tervezők az oldalon, A visszafogott, kicsit önmegtartóztató barna és a ragyogó arany kontrasztja határozza meg az arculatot. A nyers acél oszlopok esztétikailag tovább gazdagítják a teret, ugyanakkor illeszkednek a vonalra jellemző funkcionalista hagyományokhoz.

Absztrakt és légies

A vágánytér burkolatára olyan grafikai képet képzeltek, ami kapcsolódik az állomás lényegét adó mozgáshoz, egyszerre absztrakt, légies, derűs, ugyanakkor finoman utal Szent Ferenc legendájára. Az állomás tervezői Kosztolányi Zsolt és Klopp András, a madár motívum megalkotásában Réti Kamillával és Somogyi Boglárkával egészült ki a tervezői csapat.

Májusban nyílhat meg

Az M3-as metróvonal két utolsó felújított megállója legkorábban májusban nyílik meg az utasok előtt – értesült a Népszava. A lap emlékeztet, a legelső céldátumhoz képest öt évet, a 2019-es ütemtervhez viszonyítva egy évet késik a hármas metróvonal-rekonstrukció befejezése, de még 2020 őszén is 2022 végi átadásról beszéltek, ami később márciusra csúszott. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Beázó állomás – Forrás: YouTube