Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) több jelenlegi és volt oktatója egynapi bérét, azaz 647 forintot ajánl fel a sztrájkoló valamint polgári elégedetlenséget vállaló kollégáinak, derül ki az egyetem oktatóinak sajtóközleményéből.

Szolidaritásukat fejezik ki

„Szolidaritásunkat fejezzük ki a közoktatásban sztrájkoló és polgári engedetlenségi akciókban részt vevő, a méltóbb bérezés mellett a velük való konstruktív kormányzati együttműködést is kiharcolni igyekvő kollégáinkkal.” – fogalmaznak. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Felajánlás

A felajánlást a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ELTE-n működő alapszervezetei kezdeményezték, az akcióhoz csatlakozók az általuk felajánlott összeget egyéni átutalással juttatják el a szakszervezet által megjelölt számlaszámra, derül ki a közleményből.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Már korábban is kiálltak

Az ELTE egyébként már korábban is szolidaritást vállalt a közoktatásban tiltakozó pedagógusokkal, legutóbb az október 14-én tartott országos pedagógusztrájk napcsán csatlakozott több száz oktató a demonstrálókhoz.

Elfogadhatatlan

Az ELTE már korábban szolidaritást vállalt a közoktatásban tiltakozó pedagógusokkal. A legutóbbi, október 14-én tartott országos pedagógussztrájk napján több száz oktató csatlakozott a tiltakozáshoz. A közleményükben akkor azt írták: „Elfogadhatatlannak tartjuk a közoktatásban valamint az állami fenntartású felsőoktatásban alkalmazott bértáblát.”

A múlt heti sztrájk

A múlt pénteki sztrájkról itt, a BudapestKörnyéke.hu oldalán beszámoltunk, mint megírtuk országszerte élőlánccal, flashmobbal álltak ki a tanárok jogaiért a szülők, a diákok, és a pedagógusok, péntek reggel elindult az országos pedagógussztrájk.

Az agglomerációban is demonstráltak

Nemcsak a fővárosban, hanem az agglomeráció több településén is utcára vonultak az érintettek, a szülők és diákok is.

Egy éve kérik a kormánytól

Pontosan egy évvel ezelőtt fogalmazták meg sztrájkköveteléseiket a pedagógus-szakszervezetek. Igaz, a közoktatás azóta már a Belügyminisztériumhoz tartozik, a pedagógusok és az oktatás helyzete azóta sem sokat változott. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kapcsolódó:

Országos pedagógussztrájk: péntek reggel megmozdult az agglomeráció, Üllőtől Budaörsig demonstrációk mindenhol

Kiemelt kép: