Rövid előzetest tettek közzé egy Szlávik Jánossal készült interjúból, amelyből sok minden kiderült, többek között az is, hogy az infektológus majdnem hátat fordított az egészségügynek. A teljes adásban – amelyet ma este adnak le – a koronavírus elleni védekezésről és küzdelemről fogja elmondani a véleményét a főorvos.

Interjúban vallott Szlávik János

Szlávik János lesz a következő vendége az ATV-n futó, Mondd el Tatár Csillának című műsornak, és a csatorna közzé is tett egy rövid kedvcsinálót az adáshoz, amelyben döbbenetes információk derültek ki a főorvosról. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Mindenkit ledöbbentett

„Az én szakmám haldoklik” – mondta a bejátszás legelején Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Más betegségek mellett szabadult el a covid

„Mi nem az AIDS és a trópusi betegségek helyett kaptuk a koronavírust, hanem amellé. Emellett kellett nekünk felépíteni a koronavírus osztályt és ambulanciát” – magyarázta a főorvos, aki szerint minden addigit meg kellett tartaniuk az orvosoknak, és egy új ismeretlen ellen kellett felvenniük a harcot.

Majdnem váltott

Azt is mondta az előzetesben Szlávik, hogy „majdnem itt hagytam ezt az országot, aztán végül is maradtam, és úgy érzem, hogy jól tettem.”

Szerinte nem bízhatunk az időjárásban

Mint korábban írtunk róla, Szlávik doktor szerint nem lehet abban bízni, hogy a jó idő megakadályozza a negyedik hullám kitörését. Véleménye szerint a negyedik hullám kirobbanása nem az időjáráson, a hidegen és a melegen fog múlni, hanem a beoltottak számán.

Oltással lehet legyőzni a vírust

A járványügyi szakember egyenesen úgy fogalmazott, hogy a negyedik hullám legfőbb kiváltó oka a beoltatlanok magas száma lesz, és nagy problémának tartja, hogy valamennyi országban a lakosság 8-10 százaléka nem kéri a második oltást. Elmondta, hogy most minden országnak az a legfontosabb feladata, hogy figyelmeztesse állampolgárait, hogy csak az oltás győzheti le a vírust.

Fel kell venni a második oltást is

„Az a baj, hogy bármennyire is jól hangzik az, hogy az első oltást követő három héttel már 70-80 százalékos védettség van, ez rendkívül gyorsan csökkenni fog. Ha nem lesz második oltás, akkor nem lesz meg a magas védettsége, igenis megfertőződhet, mert nem úgy védett, mint az, aki kettőt kapott” – mondta a főorvos.

Versenyzünk a vírusvariánsokkal

Szlávik a mutációk kapcsán azt mondta, hogy ezek azért alakulnak ki, mert a vírus menekülni próbál az emberek immunrendszere elől. “Ha olyan mutáció alakul ki, ami neki kedvező, tehát gyorsabban tud szaporodni vagy akár súlyosabb betegséget tud okozni, akkor az neki kedvező és az elszabadul” – magyarázta a főorvos.

Védelmet nyújtanak a vakcinák

Az oltás beadatása azért is fontos, mert már Magyarországon is megjelent az indiai vírusvariáns, és meg is fertőzött két embert is. Az operatív törzs pénteki tájékoztatóján azt közölték, hogy két esetet azonosítottak, akik egyelőre jól bírják a küzdelmet a vírussal szemben, de az egyik beteget kórházba kellett szállítani, ám gépi lélegeztetésre nem került sor. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Szlávik János – Forrás: Heti tv