Egy 11 éves kislány hunyt el abban a balesetben, amely kedd este történt az M6-os autópályán. Testvére életéért még most is küzdenek az orvosok. A vétkes sofőr kokaint és alkoholt fogyasztott, ráadásul felfüggesztett börtönbüntetése alatt okozta a halálos balesetet.

Baleset az M6-oson

Ahogyan arról a BudaPestkörnyeke.hu is beszámolt, baleset történt kedd este az M6-os autópályán. Adony térségében.

Hátulról ment neki az autónak

A nyomozás adatai szerint a vétkes autós Pécs felől Budapest irányába közlekedett, amikor a haladási sebessége mintegy 150 km/óra volt. A férfi a külső forgalmi sávban utolért egy személygépkocsit, amelyben két felnőtt és három gyermek utazott.  A vétkes sofőr későn észlelte a megfelelően kivilágított járművet, és a hátsó részének ütközött.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Meghalt egy 11 éves kislány

A baleset során a hátul utazó, biztonsági övet viselő 11 éves gyermek a helyszínen életét vesztette, míg a gépkocsiban lévő további négy sértettnek, valamint a vétkes autóssal együtt utazó személynek súlyos sérülése keletkezett.

Az egyik kisfiú állapota válságos

Az autóban egy háromgyermekes család utazott. Az egyik gyerek olyan súlyosan sérült, hogy még mindig válságos az állapota. Csak az édesapa nem sérült meg, de ő a helyszínen sokkot kapott.

Búcsúzik az iskola

Az elhunyt kislány az egyik martonvásári általános iskola diákja volt. Az intézmény Facebook oldalán Böjte Csaba szavaival búcsúzik tőle:  „Nem adhatsz lángot a gyertyának úgy, hogy annak fénye a te arcodat is ne ragyogja be!”

Gyertyák az iskola előtt – Forrás: Facebook

Gyűjtést szerveztek a családnak

„Egy köztünk élő martonvásári többgyermekes család élete egyik napról a másikra tragikusan megváltozott. Az idő kerekét nem tudjuk visszaforgatni, bárcsak tehetnénk! Segíteni viszont tudunk azzal, hogy legalább a rájuk szakadt anyagi-egészségügyi kiadások egy részét átvállaljuk. Kérünk titeket, hogy lehetőségeitekhez mérten támogassátok az Izsányi családot!” – írják az egyik martovásári Facebook csoportban.

Így lehet segíteni a családot

Akik az autóbalesetet szenvedett család felépülésében pénzügyi hozzájárulással is tudnak és szeretnének segíteni, kérjük, hogy az 57800040-10069121, Izsányi Szabolcs számlaszámára utaljanak, jelezve a megjegyzés rovatban, hogy adomány.

Kokaint fogyasztott a sofőr

A baleset után a vétkes sofőr vér- és vizelet vizsgálata marihuána és kokain fogyasztásra utaló adatokat eredményezett, vezetéskori bódult állapota jelenleg nem megítélhető – írta a bíróság.

Felfüggesztett börtönbüntetése alatt okozott balesetet

A gyanúsított büntetett előéletű, a cselekményét kábítószer birtoklásának bűntette, valamint új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatti felfüggesztett szabadságvesztés büntetés próba idejének hatálya alatt állva követte el, amely alapján megalapozottan feltételezhető, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb szabadságvesztés büntetéssel fenyegetett bűncselekményt követne el, vonatkozásában a bűnismétlés veszélye fennáll.

Nem rendelték el a letartóztatását

A Székesfehérvári Járásbíróság a terhelt letartóztatását nem rendelte el és egyéb kényszerintézkedést sem alkalmazott, az ügyész azonban a letartóztatás elrendelése érdekében fellebbezést jelentett be.

A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: helyszíni felvétel a baleset után – Forrás: Facebook/deltahirek.hu