Anyja után akart menni a halálba Klapka György és Mary Zsuzsi fia – legalább is azt állítja az a férfi, akinek lakásán péntek éjszaka meghalt Klapka Dennis. A tragikus sorsú fiatalember barátja arról is beszélt, hogy nemcsak szüleit veszítette el Klapka György fia, hanem két hónappal ezelőtt szerelme is itt hagyta a földi életet.

Az utolsó este

Amint arról korábban beszámoltunk, Klapka Dennis péntek éjszaka, 34 éves korában meghalt. Halálát epilepsziás roham okozta. Mary Zsuzsi fia élete utolsó estéjét egyik barátjának családjánál töltötte. A házigazda 5 éves kislányával játszott, ekkor hirtelen rosszul lett.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Baj van!

A házigazda, Erdei Márton, már többször látta, mit tesz Dennissel az epilepszia, de most érezte, hogy a szokásosnál is nagyobb a baj. Épp az erkélyen ült, amikor felesége kiabált a lakásban, hogy baj van.

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

Megpróbálták életbe tartani

„Azonnal hívtuk a mentőket, és közben próbáltuk mellkaspresszióval életben tartani. Egy örökkévalóság volt, 32 perc, mire kiértek” – mondta Dennis barátja a Blikknek.

A démonjaival küzdött

Erdei Márton arról is beszélt, hogy a fiatal férfit mennyire megviselte Mary Zsuzsi és Klapka György halála. Dennis élete végéig küzdött a démonjaival.

Elvonókúrán volt

A férfi szerint Dennis sokat ivott. Naponta több üveg vodkát hajtott fel és több doboz cigit is elszívott. Tavaly decemberben bevonult egy gyógykezelésre, ahol megismert egy lányt, akinek szintén alkoholproblémái voltak. Egymásba szerettek, a rehabilitáció után azonban nem támogatták egymást, hanem újra együtt ittak.

Meghalt a lány

„Végül Erika két hónapja meghalt, Dennis pedig azóta már a gyógyszereit sem szedte, pedig a szíve és az epilepsziája miatt kellett volna, sőt kedélyjavítókat is kellett szednie” – mondta Dennis barátja.

Testvéreivel sem tartotta a kapcsolatot

Az örökség körüli viták miatt végérvényesen megromlott a kapcsolata testvéreivel, akikkel az utóbbi években már egyáltalán nem tartotta a kapcsolatot. Márton szerint Dennis állítólag 80 millió forintot kapott a Klapka örökségből, amelynek feléből vett egy lakást, a többit pedig elköltötte.

Az anyja után akart menni

„Mindig azt mondta, neki ez a világ nem való, ő már szeretne az édesanyjával lenni. Állandó mondása volt, hogy addig fog élni, amíg van pénze és egy vágya volt, hogy nem akar egyedül meghalni” – mondta Erdei Márton.

Megviselte Mary Zsuzsi halála

Mary Zsuzsi 2011 karácsonyán vetett véget életének. Az akkor 23 éves Dennis teljesen padlóra került. Pszichiátrián kezelték, és a drogfüggőség is magával rántotta, még túladagolása is volt, melyről később ő maga mesélt a Mokka adásában. Csak az apja maradt neki, de sajnos akkori barátnője elmondása szerint a fiú sosem tudta megkapni az üzletembertől azt a szeretet, amire szüksége lett volna.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nem ment ki anyja sírjához

„Kilenc éve nem gyűjtöttem elég lelkierőt ahhoz, hogy kimenjek édesanyám sírjához. Édesanyám a mai napig nagyon hiányzik, keveset kaptam egész életemben tőle. Nem takargatott be este, nem mesélt, nem jártunk együtt kirándulni, mint más családok” – mondta 2020-ban Klapka Dennis.

Ez is érdekelhet

Sztriptíztáncosok nevelték Mary Zsuzsi és Dobos Attila gyermekét

Kiemelt kép: Klapka Dennis és Mary Zsuzsi