Nemcsak az Omega együttest rázta meg, hogy 3 nap alatt az együttes két tagjától kellett búcsúzniuk, hanem a zenészek is gyászolnak. Mihály Tamás és Benkő László halála Demjén Ferencet és Presser Gábort is megérintette.

Meghalt az Omega másik tagja

Benkő László után az Omega másik tagja, Mihály Tamás is meghalt – jelentette be szombaton az együttes Facebook oldalán.

3 nap alatt Omegás ment el

Kóbor János nagyon megrendült, miután megtudta, hogy az együttes basszusgitárosa sincs többé. Az Omega frontembere még azt sem tudja elhinni, hogy Benkő László nincs többé.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

„Egy rossz vicc”

„Először azt hittem, egy rossz vicc, hihetetlen volt. Úgy éreztem, nem lehet, hogy Laci után pár nappal ez történik”– mondta Kóbor János az Origonak.

Tüdőrákban szenvedett Mihály Tamás

„Sajnos ugyanaz volt a baj, mint Lacinál, vagyis tüdőrák, de Misi erről nem nagyon akart beszélni. Tudtunk róla, hogy egyirányú az utca, de hát mindegyikünk abban van. De hogy ilyen gyorsan, Laci halála után pár nappal, azt nagyon nehéz feldolgozni”– mondta megtörten a zenész.

Aligha lesz még Omega

Benkő László november 18-án halt meg, nélküle és Mihály Tamás nélkül az 1962-ben alakult Omega aligha fog tovább működni.

Presser Gábor is emlékezik

„Ma egy hete voltam Misiéknél, vittem a könyvemet, aznap kaptam meg a tiszteletpéldányokat. Azt mondta, nincs túl jól, de ő nem adja fel, ő reménykedik. Nagyon szerettem. Mint mindenki, aki ismerte” – olvasható Presser Gábor oldalán.

Demjén Ferenc is gyászol

A zenekaralapító Benkő László és a basszusgitáros Mihály Tamás halálhíre Demjén Ferencet is megrázta. Az énekes a Facebook-oldalán nyilvánított részvétet az Omega tagjainak.

Ezt üzeni zenésztársainak

„Egy hang sincs, csak cseng a csend,S a csendben mindenki elmereng, hogy miért” – elmennek a barátok. Részvétem az Omega Zenekarnak. Demjén Ferenc” – olvasható az énekes közösségi oldalán.

Kiemelt kép: Mihály Tamás és Presser Gábor