A bajóti rallybaleset sérültjei közül egy gyermek életveszélyes, egy felnőtt pedig súlyos állapotban van. A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség közleményében megerősítette, hogy a vasárnapi balesetben négyen meghaltak. A sérültek közül hatan könnyebb állapotban vannak.
Baleset a versenyen
Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk, 4 ember meghalt és többen súlyosan megsérültek, amikor egy jármű lesodródott az útról és a nézők közé hajtott az Esztergom-Nyerges Rallyt a verseny első, Lábatlan és Bajna közötti szakaszán. A baleset az 1125-ös úti lábatlani elágazástól történt pár száz méterre az 1126-os úton. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.
4 mentőhelikopter érkezett
A mentők közlése szerint egy gyermeket súlyos, életveszélyes, egy embert súlyos, hat embert – köztük egy gyermeket – pedig könnyebb sérülések miatt vitték helyszíni ellátás után kórházba. A baleset helyszínére nyolc mentőautó és négy mentőhelikopter érkezett.
Órákig tartott a mentés
Forrás: GRAN TV
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Akár ezren is lehettek
Azt, hogy a nézők álltak-e rossz helyen, még nem lehet tudni. Répásy Kata, a rendezvény sajtósa az Indexnek azt mondta, hogy minden pályán vannak nézők elől elzárt útszakaszok, kollégái ezeket folyamatosan ellenőrzik. Ugyanakkor azt is hozzátette, a mostani a verseny nyitórendezvénye volt, amelyre a megszokottnál többen – meg nem erősített információk szerint akár ezernél is többen – érkezhettek, és hangsúlyozta, nem tudnak minden ember mellett ott lenni.
A becsapódás utáni pillanatok
Forrás: nézői felvétel
A sofőr nincs a sérültek között
Az áldozatokról és a sérültekről egyelőre semmit sem lehet tudni, az viszont biztos, hogy a versenyautó vezetője és navigátora nincs köztük, közölte az RTL Híradó. A Lábatlan felé vezető utat, ahol a tragédia is történt, teljesen lezárták a rendőrök.
Ez az autó okozta a tragédiát
Forrás: MTI/Bodnár Boglárka
Megszólalt egy szemtanú
Az egyik szemtanú azt mondta, nagy sebességgel érkezett egy versenyautó Lábatlan felől, amikor a lassító előtt az út megdobta az autót, a jármű pedig ennek következtében elsodorta a közelben álló embereket. A RallyLife Facebook-oldalon megjelent bejegyzésből az is kiderült, hogy egy Skoda Fabia R5-el versenyző páros csúszott a nézők közzé.
Elemzik a felvételeket
A helyszínen lévő autós újságírók szerint a Skoda a versenyről készült felvételek alapján több mint 100 kilométeres óránkénti sebességgel mehetett, de van, aki ennél jóval nagyobb sebességet feltételez. A maximális sebesség az ilyen típusú autóknál ezen a szakaszon 160 kilométer/óra is lehet a pályát és a sportot ismerők szerint. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: gyerekmentő a baleset helyszínén – Forrás: GRAN TV