Vérplazma adására kérik a koronavírus-fertőzésen átesett, gyógyult betegeket a szakemberek. A felhívásra sokan jelentkeznek, köztük egy 35 éves nő, akinek édesanyja halt meg a koronavírus miatt.

F. Szabina és a családja megjárta a poklok poklát, ugyanis már március elején megfertőzte őket a koronavírus. Az édesanyám 65 éves volt, az elsők között betegedett meg és sajnos el is hunyt a betegségben – nyilatkozta a Borsnak Szabina.

Emlékszem, a kisfiam születésnapján tudtuk meg, hogy pozitív lett anya tesztje. A kórházban kiderült, hogy tüdőgyulladása van, később lélegeztetőgépre került. Mivel kontaktszemélyek voltunk, két hétre kórházi karanténba kellett vonulnunk. Rettenetes érzés volt a tehetetlenség. Hogy anya a másik szobában lélegeztetőgépen fekszik, én pedig a négy fal közé vagyok zárva.

Édesapám és a nővérem tesztje is pozitív lett, bár szerencsére nekik nem voltak súlyos tüneteik. Az én tesztem eredménye nem volt teljesen értékelhető, de több alkalommal éreztem magamon a tüneteket. Anya szervezete végül feladta a harcot – idézte fel a legfájóbb pillanatokat Szabina.

Ő és a nővére is jelentkeztek plazmadonornak. Édesapja is nagyon szeretne a vérével segíteni, de ő nem teheti, mert már elmúlt 65 éves. Persze Szabina csak abban az esetben lehet megfelelő donor, ha az előszűrésnél kiderül, hogy ő is átesett a koronavírus-fertőzésen. Bármennyiszer engedném, hogy megszúrjanak, bármilyen vizsgálatnak alávetném magam, ha ezzel emberek életét menthetném meg. A nővérem és én készséggel jelentkeztünk, amikor hallottunk erről a lehetőségről – mondta Szabina.

Kiemelt kép: illusztráció