Egy érvénytelen ajánlat érkezett, így eredménytelen lett az M0-s autóút északi szektorának tervezésére kiírt közbeszerzés. A számítások szerint 2034 előtt lehetetlenség bezárni a Budapest körüli körgyűrűt.

Eredménytelen

A közbeszerzési felhívás az M0 autóút északi szektorának a 11-es számú főút és a 10-es számú főút közötti szakaszának tervezésére szólt. A nyílt tender eredménytelenségét az ajánlatkérő NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben – írja a napi.hu.

Pedig csak 8 kilométer lenne

Az M0 szóban forgó szakaszának a hossza egybefüggően 8 kilométer. Az új nyomvonalon vezetett út 2×2 sávos és leállósávos osztott pályás lenne.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az alagút volna a drága

A 8 kilométerből egy 2 kilométeres és egy 3,2 kilométeres szakasz alagútban futna. A tervezési szakasz végén az M0 a távlati M10 Budapest-Kesztölc szakasz Üröm-Solymár között tervezett szakaszához csatlakozik külön szintben, mely körülbelül 4 kilométer hosszú, 2×1 forgalmi sávos út lesz.

Szóljon, ha érti

A felhívásra egyedül az UNITEF’83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zrt. tett ajánlatot, de az érvénytelen lett. A NIF a közbeszerzési törvénynek arra a passzusára hivatkozik, amely szerint az ajánlatkérő érvénytelennek nyilváníthatja az ajánlatot, amennyiben az ajánlattevő nem felel meg a szerződés teljesítéséhez szükséges alkalmassági követelményeknek, vagy nem igazolta megfelelően a követelményeknek való megfelelést.

Korábban ezt írtuk

20 éve tipródnak rajta

Az M0 befejezése északi szakaszának megépítése több mint 20 éve húzódik: a Pilis és a Budai-hegység alatti alagútépítés koncepciója már a ’90-es években felmerült, de környezetvédelmi aggályok, valamint lakossági panaszok miatt sorra elkaszáltak minden ötletet.

3 éve már született egy egészen jó terv

Az egyik legutolsó, 2018-as terv még az volt, hogy a mintegy 20 kilométer hosszú útszakaszból 5,5-9,8 kilométer alagútban fut majd. Időközben felmerült, hogy az M0 körgyűrű nem az M1-es autópálya felé futna tovább, hanem Esztergom felé haladna, Nyugati szektor néven.

Sokan már nem élik meg

A NIF megvalósíthatósági tanulmányai szerint az M0-s autóút nyugat szektora 2034-ben készül el, az M10 pedig 2052-re vagyis 31 év múlva.

Kamionok az M0-ás körgyűrűn – Fotó: BudaPestkörnyéke.hu