Egy sötétzöld Skoda ütközött össze a BKV egyik 133E járatával szerdán délután a Thököly úton. A beszámolók szerint Gáspár Győző is a helyszínen volt, akire végül rendőrt hívtak egy vitát követően.

Belehajtottak a BKV egyik járatába

Baleset történt a Keleti pályaudvar környékén szerda délután, amelyben egy busz is érintett lehet. Úgy tudjuk, a BKK 133E járata megsérült, az utat törött üvegdarabok borítják, a jármű az első lámpája alatt, az ajtó mellett sérült meg. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Skoda ütközött a busszal

Egy szemtanú szerint egy sötétzöld Skoda ütközött össze a busszal. Az autóban két személy ült, egyikük ismerősét hívta segítségül, mégpedig Gáspár Győzőt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Győzike balhéja

A rendőrség is a helyszínre érkezett, ám nem a baleset, hanem az azt követő események miatt. A Blikk tudósítása szerint az történt, hogy Győzikével egy napilap újságírói akartak interjút készíteni a történtekről, de a showman ezen annyira felhúzta magát, hogy – a helyszínen lévők állítása alapján – kitépte a riporter kezéből a telefont, majd zsebre tette.

Nem akarta, hogy videózzák

Információnk szerint Győző nem akarta, hogy videófelvételt készítsenek róla, emiatt gurult be, személyi sérülés azonban nem történt. Gáspár Győző még a rendőrség kiérkezése előtt távozott a helyszínről.

„Már az is baj, ha segíteni akarok?”

„Most jöttem el onnan. Az egyik barátommal mentünk volna konditerembe, de a barátomba belement a busz, én meg félreálltam. Kijött a sajtó, mintha embert öltünk volna… Értem, hogy engem akartak elővenni, mert én közszereplő vagyok, de nem én tettem, nem én voltam, nem én vezettem, én később értem oda. Már az is baj, ha az ember segíteni akar a másikon?” – nyilatkozta nem sokkal később a Blikknek a showman.

„Nem vettem el senki telefonját”

„Én nem vettem el senki telefonját, nem löktem meg senkit. Ha ők ezt tudják bizonyítani, rakják ki. Belemászott a számba, és mondtam nekik, hogy ne kamerázzanak! Mi köze a magyar médiának ahhoz, hogy segíteni akarok a barátomon? Miért találnak ki hülyeségeket? A történtek után beültem a kocsimba, majd elhajtottam…” – tette hozzá Gáspár Győző.

Lehullt a lepel

A BudaPestkörnyéke.hu írt arról a napokban, hogy lejárt a showműsor titoktartási szerződése, így 17 év elteltével megdöbbentő részleteket árult el Gáspár Győző. A Győzike Show még 2005-ben kezdődött, és öt esztendőn át tartott. A műsor kapcsán már sokaknak akkor is az volt az érzése, hogy sok jelenet meg volt rendezve. Most kiderült, mi ebből az igazság.  Szinte minden forgatókönyv szerint zajlott

Nem valódi konfliktusok

Gáspár Győző elárulta, hogy a veszekedések, kiabálások a kameráknak szóltak. Nem voltak valódiak a konfliktusok. Minderről a Retro Rádióban, Bochkor reggeli műsorában vallott a Romantic zenekar frontembere.

Volt egy komoly jelenet is

A család kutyájának halála viszont természetesen nem volt megrendezett. A négylábú kereket oldott otthonról, ám amikor rátaláltak, már súlyosan sérült volt. Az ebet nem lehetett megmenteni, a Gáspár család akkor valódi érzelmeket mutatott a kamerák kereszttüzében.

Nem volt komoly vita Győző és Bea asszony között

Egy időben Gáspár Győző és felesége, Bea asszony viáitól volt hangos a sajtó. Azonban az adások rendező segítségével készültek el, Győző pedig a történeteket maga kreálta. A válást sem gondolták komolyan. Győző tudta, hogy a „válásnak” esküvő lesz a vége. A showman szponzorokat keresett a lagzihoz és a ruhákhoz. Mindent a nézettség érdekében csináltak. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció