Bérgyilkossal akarta megöletni ismerősét egy taksonyi férfi. A 37 éves skizofrén férfit apja jelentette fel, a bíróság letartóztatta.

Paranoid skizofréniában szenvedett

A szüleivel élő férfiról kiderült, hogy évek óta paranoid skizofréniában szenved, s több kórházi kezelésen átesett.  Gyógyszereit rendszeresen kellene volna szednie, azonban ezt nem tette meg és az orvos által felírt készítmények helyett többször is kábítószert fogyasztott, amely miatt erőszakosan viselkedett.

15 éves ismerték egymást

A beteg férfi nagyjából 15 éve ismerte a sértettet, de az elmúlt négy évben az előbbi viselkedése miatt megromlott a kapcsolatuk.

EZ IS ÉRDEKELHET! Lezuhant egy ember a Mammut emeletéről, kiürítették a bevásárlóközpontot

Sajnálta, mert beteg

Szóban és SMS üzenetek formájában is többször közölte a férfi az ismerősével, hogy „benne van a fejében”, ezért el kell pusztítania. Bár a sértett kerülte a gyanúsítottat, sőt el is költözött, a betegségére való tekintettel nem jelentette fel.

Chatben egyeztetett

Pár nappal ezelőtt a mentális problémákkal küzdő férfi otthon tartózkodott, a laptopja előtt ült és egy ismeretlen személlyel kommunikált.

„Meg kell ölni a rohadékot”

Édesapja jelenlétében azt közölte partnerével, hogy „meg kell ölni a rohadékot”. A beszélgetőpartnere pedig annyit felelt a 300 ezer forintos ajánlatára, hogy: „oké, rendben, meglesz”.

Apja jelentette fel

Nem sokkal később az édesapa értesítette a fia haragosát és a rendőrséget is. Mivel a gyanúsított több alkalommal mutatott fenyegető magatartást, betegsége miatt pedig kényszerképzetei vannak, ezért megalapozottan feltehető, hogy szabadlábra kerülése esetén személyesen vagy más személy közreműködésével az ismerőse életére törne.

Elrendelték a letartóztatását

Az ügyben eljáró nyomozási bíró egyetértett az ügyészi indítvánnyal és elrendelte a férfi letartóztatását, amelyet az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kell végrehajtani. A döntés mindenki tudomásul vette, így a végzés végleges.

Kiemelt kép: illusztráció