A Momentum elnöke, Fekete-Győr András két évvel ezelőtt a „rabszolgatörvények” elnevezésű munkavállalókat sújtó törvénycsomag ellen tüntetett sok száz emberrel együtt a Kossuth téren. A fiatal politikus azt állítja játékboltban kapható füstszórót dobott a rendőrök felé, miközben ők felszólítás nélkül könnygázzal fújták le őket. Most hivatalos személy elleni erőszak miatt emeltek vádat ellene.
1 év 6 hónapot kért rá az ügyészség
Az eset ugyan két éve történt, de csak ma kezdték tárgyalni. Az ügyészség 1 év 6 hónapos börtönbüntetést kért 3 évre felfüggesztve. Fekete-Győr András ezt nem fogadta el, álltja semmilyen bűncselekményt sem követett el a 2018 decemberi tüntetéseken.
Játékboltban kapható
Fekete-Győr egy lila, játékboltban kapható füstgránátot ejtett két rendőrsorfal közé, miután a rendőrök felszólítás nélkül könnygázt lőttek az emberek arcába – állítja a politikus.
Hirdetés
Orbán-rezsim ellen tüntetett
A közösségi oldalán így fogalmazott: „Megértettem az Orbán Viktor által tollba mondott vádat, a bíróságnak pedig elmondtam, hogy semmiféle bűncselekményt nem követtem el az Orbán-rezsimmel szembeni demokratikus tömegtüntetésen” – írja a 31 éves politikus.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Bíróságon a pártvezér

Ne kényszerítsék a dolgozókat fizetetlen túlórákra
Azt is írja, hogy 2018 decemberében azért tüntetett a Kossuth téren, hogy ne kényszeríthessék rabszolgamunkára, fizetetlen túlórára a magyar munkavállalókat. „Tüntettünk valamennyi magyar dolgozóért: orvosokért, ápolókért, mentősökért, munkásokért, tanárokért és a rendőrökért is” – írta.
Direkt húzzák el
Fekete-Győr András szerint az ügyet tudatosan húzzák el. „Szinte napra pontosan két évet várt az Orbán-ügyészség arra, hogy bíróság elé állítson engem. A Momentum ma már az ellenzék egyik legerősebb pártja. A Fidesz pedig retteg az új politikai generációtól, ezért akar engem bilincsben látni Orbán Viktor” – fogalmazott a közösségi oldalán a fiatal politikus.
Annyit adnának neki, mint Hajdú Péternek a félmilliárdos adócsalásért
Csütörtök este az ATV-ben Fekete-Győr András furcsának nevezte, hogy egy játékbolti füstszóró használatáért 1 év 6 hónapot kért rá az ügyészség, miközben a csaknem félmilliárdos adócsalásért elítélt Hajdú Péter showman kapott ennyit jogerősen. Ő azóta is Mészáros Lőrinc korábbi feleségének dolgozik.
Többet kapna, mint a pedofil Kaleta Gábor
A Momentum elnöke azt is furcsának tartotta, hogy a Kaleta Gábor korábbi perui magyar nagykövet számítógépén 19 ezer pedofil fotót találtak és mindössze 1 év felfüggesztettet kapott.
Másoknak kellene szerinte a vádlottak padján ülni
Fekete-Győr András a Facebook-oldalán így fogalmaz: „Én ülök ma a vádlottak padján azért, mert ki mertem állni a magyarok érdekeiért. Nem Szijjártó Péter, aki egy korrupt oligarcha jachtján töltötte a nyarat napi 7 millió forintért. Nem Tiborcz István, aki az adófizetők pénzét ellopva lett milliárdos. És nem Polt Péter, aki sunyi hallgatásával, a markát tartva, a bűnözőket védve ezt lehetővé tette” – írta, majd így folytatta:
Bízik a jogállamban
„Hiszek a jogállamban, és hiszek a jog uralmában. Hiszem, hogy ebben az ügyben a magyar bíróság ki fogja mondani, hogy nem követtem el semmilyen törvénybe ütköző cselekedetet” – zárta sorait a fiatal politikus.
Kiemelt kép: Fekete-Győr András, a Momentum elnöke eldobja a föstölőt a tüntetésen – Forrás: Ügyészség