Hirdessen az agglomerációban! A BudaPestkörnyéke.hu segítségével 90 településen azonnal láthatóvá tesszük olcsón a hirdetését. Klikk ide!

Lezárták vasárnap délelőtt az újbudai Szent Margit Gimnázium környékét, ahol világháborús bombát hatástalanítottak.

Vasárnap délre sikerült hatástalanítaniuk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek a Szent Margit Gimnáziumnál előkerült világháborús bombát.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Debrődi Péter, a hatástalanítást végző tűzszerész elmondta: a műveletet kissé nehezítette, hogy a bombának ott kellett maradnia, ahol találták, nem mozgathatták. A két gyújtószerkezet körül az egyik a becsapódáskor deformálódott, de mindkettőt sikerült kiszerelni a bombatestből. Most a robbanótestet a Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére viszik, ahol később ellenőrzött körülmények között semmisítik meg.

A százados kérdésre válaszolva azt mondta: a hétfőn a Szent Margit Gimnázium területén folyó építkezésen előkerült amerikai gyártmányú, 250 kilogrammos légibomba gyakorinak számít. Emlékeztetett arra, hogy a második világháborúban a szövetséges erők bombázták a hidakat, valamint a stratégiailag kiemeltnek számító célpontokat. Becslések szerint a ledobott bombák mintegy 10 százaléka nem működött megfelelően, vagyis nem robbant fel. Ezek az eszközök még ott vannak a földben – tette hozzá.

A Magyar Honvédség tűzszerész ezrede nem sokkal tíz óra után azt közölte a sajtóval, hogy megkezdik a tűzszerészek a Ménesi utcában talált 250 kilogrammos, amerikai gyártmányú légibomba hatástalanítását.

A Budapesti Közlekedési Központ azt közölte, hogy lezárták a Bartók Béla utat a Szent Gellért tér és a Kosztolányi Dezső tér között, a Villányi utat a Bartók Béla út és a Fadrusz utca között, valamint a Villányi út-Balogh lejtő-Balogh Tihamér utca-Somlói út-Kelenhegyi lépcső-Ménesi út-Bartók Béla út által határolt területet.

Emiatt a 17-es villamos Újbuda-központ és a BAH-csomópont között nem közlekedik. A 61-es villamos rövidített útvonalon Hűvösvölgy és a BAH-csomópont között jár. A kimaradó szakaszon a sűrűbben közlekedő 212-es autóbusszal lehet utazni.

A 19-es, a 49-es és az 56A villamos rövidített útvonalon, északi végállomásuk és a Szent Gellért tér között közlekedik. A 41-es és a 47-es villamos Újbuda-központ és a Szent Gellért tér között nem jár. A BKK az M4-es metró igénybevételét ajánlja.

A 7-es autóbusz módosított útvonalon közlekedik, nem érinti a Kosztolányi Dezső tér, a Móricz Zsigmond körtér és a Szent Gellért tér-Műegyetem megállót. A 27-es autóbusz rövidített útvonalon, a Sánc utca és a Villányi út között jár. A 114-es, a 213-as és a 214-es autóbusz módosított útvonalon közlekedik, kimarad a Kosztolányi Dezső tér és a Móricz Zsigmond körtér megálló. A 133E autóbusz módosított útvonalon közlekedik, nem érinti a Budafoki út/Karinthy Frigyes út megállót, a Móricz Zsigmond körteret és a Szent Gellért teret. A 240-es autóbusz módosított útvonalon közlekedik, kimarad a Móricz Zsigmond körtér.

A Honvédelmi Minisztérium pénteken tájékoztatta az MTI-t arról, hogy egy amerikai gyártmányú, 250 kilogrammos légibomba került elő hétfőn a Szent Margit Gimnázium területén folyó építkezésen. A biztonsági zárás ideje alatt a Gárdonyi Géza Általános Iskola (Bartók Béla út 27.) befogadóhelyként üzemel.

MTI, Kiemelt kép: az MTI helyszínen készült felvétele