Ahogy azt tegnap itt a BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportálon is megírtuk óriási durranás kíséretében villám csapott a csepeli strand egyik fájába és medencéjébe. A fa alatt egy 45 éves férfi és egy 15 éves fiatal állt, a kamaszt újra kellett éleszteni.

A vihar egyik pillanatról a másikra érkezett meg, de a medencében már nem volt senki, az emberek hamar kijöttek – mesélte a Blikknek egy hölgy, aki végignézte a történteket. „Láttam, hogy a villám belecsapott a fába, amit óriási dörgés kísért. A fa alatt állt két ember, a férfi és a fiú összecsuklottak, borzalmas volt, azt hittük, meghaltak. A középkorú férfi aztán magához tért egy pillanatra, majd ismét elájult – folytatta a nő, aki nem hallott figyelmeztetést a viharról, még az úszómester sem mondta, hogy menjenek ki a vízből.

Klötzl Mátyás a strand közvetlen szomszédságában lakik, állítása szerint sokat segíthetne a fürdőzőknek vihar esetén, ha lenne hangosbemondó, így lehetne figyelmeztetni őket a közelgő veszélyre. „Én csupán egy villanást láttam, de azonnal kiszaladtam az utcára. Teljesen elsápadtam, amikor megláttam a gyerekmentőt, akkor már gondoltam, hogy baj van – mondta a férfi a lapnak.

Három mentőegységet, köztük a gyermek rohamkocsit is riasztottunk a csepeli villámcsapás helyszínére, ahol egy 15 éves fiút és egy 45 év körüli férfit kellett ellátni. A fiút újra kellett éleszteni, ami a strand ügyeletes mentőtisztjének is köszönhetően sikerült, stabil, javuló állapotban szállítottuk kórházba. A férfinak átmeneti eszméletvesztése volt, helyszíni ellátás után őt is kórházba vittük – nyilatkozta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. A férfi feltételezhetően belső sérüléseket szenvedett, őt egy másik mentőautó vitte kórházba.

Villámlással kísért vihar esetén a legfontosabb teendő, hogy azonnal menjünk ki a vízből, illetve ne fa alatt keressünk menedéket. Egyedül álló fa alá tilos behúzódni! – tanácsolja Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

Hozzátette: Meneküljünk be egy épületbe vagy húzódjunk meg az autónkban, szálljunk fel egy buszra, ezeken ugyanis biztonságban vagyunk. Soha ne érjünk hozzá fém alkatrészekhez! A strandokon mindig figyeljünk oda a viharjelzésekre, különböző figyelmeztetésekre, ezeket vegyük nagyon komolyan – tette hozzá Mukics.

Veszélyes a villám

A villám  hőmérséklete a 30 ezer Celsius-fokot is elérheti. A szervezetre számtalan, rendkívül veszélyes hatása lehet: égési sérülés keletkezik ott, ahol be-, illetve kihatolt, az elektromosság miatt a villámcsapott embernek leállhat a szíve, sőt, az agyat is maradandóan károsíthatja.

Kiemelt kép: MTI Fotó