A Budapesti 4. és 15. Kerületi Ügyészség vádat emelt annak a bűnszervezetnek a tagjaival szemben, amely egy több rétegű titkosított hálózaton keresztül, gyerekekről készült, illetlen felvételeket osztottak meg. A felhasználók gyermekek kizsákmányolásával kapcsolatos, súlyosan szeméremsértő felvételeket osztottak meg egymás között. 

Fórum

A vádirat szerint a bűnszervezet vezetője, egy 47 éves férfi, 2018-ban a darkneten egy olyan nemzetközi pedofil fórumot hozott létre, amelynek felhasználói anonim módon, titkosított kommunikáció keretében tettek hozzáférhetővé, illetve osztottak meg a gyerekekről készült, szeméremsértő tartalmakat. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Több ezer felhasználó

A férfi a lakásán lévő szerverről üzemeltette a pedofil chat oldalt, amelynek több ezer hazai és külföldi felhasználója, illetve napi szinten több száz látogatója volt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Meztelen fotók

A férfi az oldal kialakításán, működtetésén, fejlesztésén és technikai karbantartásán túl, moderálta a beszélgetéseket, a felhasználókat különféle jogosultságokkal ruházta fel, vagy éppen kitiltotta őket a fórumról, és mindemellett rendszeresen, nagy mennyiségben tett közzé gyerekekről készült, meztelen felvételeket.

Rendszeres látogatók

Az ügy többi vádlottja különböző felhasználónéven rendszeres látogatója és felhasználója volt az oldalnak, és azon privát üzenetek formájában, vagy a központi chat ablakban – ez utóbbi esetben több száz felhasználó számára – rendszeresen tettek hozzáférhetővé gyermekekről készült meztelen felvételeket.

Több tízezer felvétel

A vádlottak elfogásakor a nyomozók számos informatikai, illetve adathordozó eszközt, valamint a bűnszervezet vezetőjének lakásán a chat oldalt üzemeltető szervert is lefoglalták, amelynek leállításával az oldal elérhetetlenné vált. A nyomozók a vádlottaktól lefoglalt eszközökön több tízezer felvételt találtak gyerekekről.

Abúzus

A vád szerint továbbá a vádlottak közül négyen, 12 év alatti gyermekekkel sz*xuális cselekményt is végeztek, így az egyik férfi a saját kisgyermeke, egy másik a nevelt lánya, míg a harmadik a féltestvére sérelmére követett el rendszeresen abúzust, amelynek felvételeit megosztották másokkal a fórumon.

Több vádlott

A Budapesti 4. és 15. Kerületi Ügyészség az ügyben bűnszervezetben elkövetett gyermekpornográfia – több esetben minősített – bűntette, továbbá 4 vádlott vonatkozásában 12. életévévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett sz*xuális erőszak bűntette miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra.

Ez várhat rájuk

Az ügyészség a vádlottakkal szemben fegyházbüntetést indítványoz, a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének kizárásával, továbbá végleges hatályú eltiltást minden olyan foglalkozástól, amely révén az elkövetők kiskorúakkal kapcsolatba kerülhetnek. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Videó a helyszínről:

Kiemelt kép: police.hu