Egy fiatal diák végső elkeseredésében úgy döntött, hogy eldobja magától az életét. Családja, barátai és a gimnázium is gyászolja az elhunyt fiatalt.

11. osztályos volt

Szörnyű dologról számolt be a Metropol, mint írják felakasztotta magát egy kamasz, aki a 11. osztályba járt az Újpesti Bródy Imre Gimnáziumban. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nem tudni, mi történt pontosan

Azt egyelőre nem tudni, miért történhetett a tragédia, csak annyi biztos, hogy a fiatalt családja, barátai és a gimnázium is gyászolja.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Részvét

Időközben elözönlötték a gimnázium Facebook-oldalát az együttérző szülők és diákok kommentjei, miután kiposztoltak egy fekete gyertyát ábrázoló képet. „Borzasztó és nagyon felkavaró érzés! Nyugodjon Békében és megnyugvást találjon a család azt kívánom” – írta a poszt alá egy nő.

Pár napja egy 11 éves kislány lépett a vonat elé

Amint arról a BudapestKörnyéke.hu is beszámolt, vasárnap egy 11 éves kilányt ütött el a vonat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A kislány a sínek mellől, a kukoricásból lépett a vonat elé, szándékosan.

Nem tudott megállni

A vonat vezetője időben meglátta a kislányt, dudált és vészfékezett, de sajnos a vasszörnyet már nem tudta megállítani. A kislány testét 20-30 méteren keresztül tolta maga előtt a vonat, mire meg tudott állni.

Kritikus az állapota

Hanna súlyos fejsérült és nyílt bokatörést szenvedett. Mentőhelikopter érkezett a helyszínre, mely életveszélyes állapotba szállította kórházba. A kislányt azóta többször megműtötték, jelenleg is kritikus az állapota.

A kukoricásból lépett a vonat elé

A helyiek nem értik hogyan került a sínekre az iskolás lány, a Petőfi utcában csak a sínpár egyik oldalán vannak lakóházak, a másik oldalon gyümölcsöskert van. minden bizonnyal alaposan kitervelhette, hogy hogyan tud a vonat elé lépni a kukoricásból.

Külseje miatt cikizték

A kislány nagypapája azt mondta, hogy Hannát külseje miatt cikizték az iskolába, emiatt többször is sírva ment haza. „Bementem az iskolába, hogy a problémát jelezzem, de nem lett eredménye” – mondta a Borsnak a tragikus sorsú kislány nagypapája.

Ha segítség kell!

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is!  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció