Újabb részleteket derültek ki az újpesti önkormányzat cége által szervezett táborban történtekről, amelyben két kiskorú gyermek érintett és ami a céget vezető MSZP-s politikus lemondásához vezetett. Az ügynek egy 8 éves fiú és egy 17 éves lány a főszereplője.

Botrány az újpesti táborban

Mint megírtuk, Újpest önkormányzata vizsgálatot indított azután, hogy kiderült, az Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft. által szervezett táborban két kiskorú gyermek között nemi érintkezésre utaló magatartás történhetett. A céget vezető Belán Beatrix lemondott posztjáról és az MSZP-ben betöltött tisztségéről is.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Telefonon érkezett a bejelentés

Idén február 15-én ismeretlen személy telefonált az újpesti önkormányzathoz: a bejelentő egy 2023 nyarán történt esteről számolt be, amely az önkormányzat napközis táborában történt két gyerek között.  A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt közölte: az önkormányzat bejelentését követően a BRFK 4. Kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást rendelt el kiskorú veszélyeztetése miatt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Sok a nyitott kérdés

Csakhogy az ügyben rengeteg a nyitott kérdés, nem tudni, pontosan mikor és hol történt, jelen volt-e például felnőtt is a történtekkor, homályos volt, pontosan milyen jellegű is volt ez a magatartás vagy közeledés, hiszen nem mindegy, hogy két gyerek ismerkedéséről vagy valami lényegesen súlyosabbról van szó.

Vizsgálódott az önkormányzat

Az újpesti önkormányzat közölte, hogy az eset 2023 nyarán történt, de csak most, február közepén szerzett róla tudomást az önkormányzat „telefonos bejelentés alapján”. Amikor ez megtörtént, azonnali vizsgálatot rendeltek el a tábort szervező önkormányzati cégnél, majd a rendőrséghez és az Újpesti Gyermekjóléti Szolgálathoz fordultak.

Masszírozta az alhasát

„A tábor egyik nyílt területen található gyülekezőhelyén az egyik kiskorú masszírozta a másik, ellentétes nemű kiskorú alhasát. Önkormányzatunk jelenleg nem állítja és nem állíthatja, hogy mindez a magatartás a két kiskorú között szexuális jelentéstartalommal bírt, de mivel a jelen lévő pedagógusok mindezt ilyen értelemben félreérthetőnek minősítették, a gyermekvédelemre vonatkozó jogszabályok alapján az önkormányzatnak jelzési kötelezettsége volt” – írja közleményében az önkormányzat.

Különválasztották a gyerekeket

„Az Újpesti Kulturális Központ ügyvezetője részéről tudomásunk szerint az eset után, a pedagógusok jelzésére olyan jellegű intézkedés történt, amely biztosította azt, hogy a tábori turnusban a két kiskorú a továbbiakban ne érintkezhessen” – írta az önkormányzat.

Erőszak nem történt

A kerület szerint „azt, hogy a két kiskorú között valójában mi történhetett, a törvényi előírásoknak megfelelően hatósági eljárásokban kell kivizsgálni és megállapítani, hogy ez a magatartás bármilyen formában hordozott-e nemi jelentéstartalmat vagy sem. Tudomásunk szerint az adott szituációban sem nemi aktus, sem erőszak, sem fizikai kényszerítés nem történt. De ha ilyen felmerült volna, ismerve az ügyvezetőt biztosak vagyunk benne, hogy azonnal cselekedett volna”.

Ezt mondja jog

Úgy tudjuk, a történetnem egy 8 éves kisfiú és egy 17 éves lány a szereplői. Bátki Pál, a BudaPestkörnyeke.hu jogi szakértője szerint a jogban kiskorúnak a 18 év alattiak minősülnek, de büntetőjogi felelősség csak 14 éves kor felett merül fel, nemi jellegű közeledés esetén akár még akkor is, ha a másik fél nem ellenkezik. Bátki Pál büntetőjogász szerint, ha a másik gyermek 12 év alatti volt, az szexuális erőszaknak számít, mert a korhatár 12 év.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció