Novemberben a fogyasztói árak átlagosan 22,5 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az elmúlt egy hónap

Egy hónap alatt a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal nőttek. Az éves maginfláció 24,0 százalékra emelkedett az októberi 22,3 százalékról. Az élelmiszerek ára 43,8 százalékkal emelkedett, ezen belül leginkább a tojás drágult 102,9 százalékkal, a kenyér ára 81,8 százalékkal, a tejtermékeké 79,0 százalékkal, a sajté 78,8 százalékkal, a vajé, vajkrémé 77,3 százalékkal, a száraztésztáé 70,8 százalékkal, az édesipari lisztesárué 69,1 százalékkal emelkedett egy év alatt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el. 

Egekben a margarin ára

A margarin 60,3 százalékkal, a baromfihús 54,4 százalékkal, a péksütemény 54,0 százalékkal és a tej 52,9 százalékkal drágult. A  legkisebb mértékben a liszt és az étolaj ára nőtt 8,7, illetve 3,2 százalékkal.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A háztartási energi is sokat drágult

A háztartási energia 65,9 százalékkal drágult. Ezen belül a vezetékes gáz ára 124,3, a tűzifáé 60,1, a palackos gázé 52,1, az elektromos energiáé 28,3 százalékkal nőtt. A tartós fogyasztási cikkekért 14,4, ezen belül az új személygépkocsikért 24,0, a fűtő- és főzőberendezésekért 21,1, a szobabútorokért 19,6 százalékkal kellett többet fizetni.

Alkohol és cigi

A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 13,8, ezen belül a szeszes italok 19,4 százalékkal, a dohányáruk 10,1 százalékkal  drágultak. Az állateledelek ára 51,1, a mosó- és tisztítószereké 32,2, a lakásjavító és -karbantartó cikkeké 30,5, a testápolási cikkeké 27,3 százalékkal lett magasabb.

Taxizni is luxus

A termékek ára együttesen 27,1 százalékkal nőtt a tavaly novemberihez képest, a szolgáltatások díja átlagosan 9,0 százalékkal emelkedett. A szolgáltatások között a taxi 27,8, a lakásjavítás és -karbantartás 23,9, a járműjavítás és -karbantartás 22,7, a sport- és múzeumi belépők 20,0, a testápolási szolgáltatás 17,1 százalékkal került többe.

1,8 százalék

Októberhez képest novemberben fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal nőttek. Az élelmiszerek 3,6 százalékkal drágultak, ezen belül az édesipari lisztesáru 10,9, a száraztészta és a tojás egyaránt 9,6, a sajt 5,5, a baromfihús 5,4, a tej 4,7, a büféáruk 4,5, a kenyér 4,2, a vaj és vajkrém 3,9, a péksütemények 3,8 százalékkal kerültek többe.

A tűzifa sem olcsó

A háztartási energia ára 1,3 százalékkal nőtt, ezen belül a tűzifa 3,9, a palackos gáz 2,5, a vezetékes gáz 1,5 százalékkal drágult.  A szolgáltatások ára átlagosan 0,9 százalékkal nőtt, ezen belül a szerencsejátékok 6,6, a járműjavítás és -karbantartás 2,2, a lakbér 1,6, az egészségügyi szolgáltatás 1,3 százalékkal drágult.

A KSH jelentése

Az év első tizenegy hónapjában a fogyasztói árak az összes háztartást figyelembe véve átlagosan 13,6 százalékkal, a nyugdíjas háztartások körében 14,1 százalékkal  emelkedtek éves bázison a KSH jelentése szerint. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el. 

Ez is érdekelhet:

Újabb drágulás a láthatáron: hamarosan 700-800 forinttal kerülhet többe egy doboz cigaretta

Kiemelt kép: Illusztáció