Tudták, hogy erőszakos a gyerekgyilkos aszódi férfi, a kisebbik, 14 éves lány emiatt a gyámügy védelme alatt állt. Egy rendőr pedig még korábban odament a férfi lakásához és becsöngetett, mert az anya bejelentette, hogy eltűntek a gyerekei, akik múlt pénteken mentek láthatásra az apjukhoz.

Brutális kegyetlenség

Ahogyan azt a BudapestKörnyéke.hu is megírta brutális kegyetlenséggel ölte meg kamaszlányait egy férfi Aszódon. L. Tamás elkábította a 14 éves Tímeát és a 16 éves Júliát, majd pedig baltával csapott le rájuk. Ezt követően saját magával is végezni akart, bestiális tette után autóba ült, Adácsra hajtott, az autóját egy mezőn hagyta, majd pedig egy száguldó vonat elé ugrott. Azonban túlélte az ütközést, a portál úgy tudja a vonat az egyik lábát vágta le, a férfit jelenleg is kórházban ápolják. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Napok óta kereste őket az anyuka

A borzalmakra csütörtök este derült fény, a gyermekek édesanyja már napok óta kereste a lányait, ugyanis azt hitte az apjuk megszökött velük valahova. Az aszódi társasház lakói viszont már napok óta erős szagra panaszkodtak, ami L. Tamás lakásából áradt, valamint az is furcsa volt nekik, hogy nincs mozgolódás. A két lány holttestét végül a rendőrök találták meg.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Kapcsolódó:

Családi tragédia Aszódon: 14 és 16 éves lányai életét oltotta ki az apa, álmukban végzett velük

Hétvégente mentek az apjukhoz

A Blikknek egy közelben lakó idős hölgy szólalt meg megtörten, aki elmondta, mindkét lány nagyon aranyos volt, hétvégente jöttek az apjukhoz, a legtöbbször a kutyájukat is magukkal hozták. ” Értelmes, jól nevelt, okos lányok voltak, a szívem szakad meg értük” – mondta az asszony.

Féltek az apjuktól

A Blikk úgy tudja, hogy L. Tamás és volt párja, Zsuzsanna kapcsolata évekkel ezelőtt romlott meg, akkor külön is váltak, az asszony a két lánnyal pedig Heves megyébe költözött. Az egyik szomszéd elmondása szerint a lányok nagyon féltek az apjuktól, a nagyobbik csak azért látogatta, hogy közben vigyázni tudjon a húgára.

Tudták, hogy erőszakos volt

A Tények friss információi szerint tudták, hogy erőszakos a férfi, a kisebbik lány emiatt a gyámügy védelme alatt állt. A rendőrök pedig már napokkal korábban jártak az aszódi lakásnál, az anya már ugyanis korábban bejelentette, hogy eltűntek a lányai. A szomszédok szerint egy járőr ment ki a helyszínre, aki csak becsöngetett, majd elment.

Búcsúlevelet hagyott az apa

A férfit is kereste a családja, a Tények úgy tudja, ők egy budapesti kerületben tettek bejelentést, hogy eltűnt a családtagjuk, aki búcsúüzenetet is hagyott. A férfit azonban nem találta a rendőrség, sőt Tamást eddigre már a kórházban ápolták, mert a tehervonat oldalának futott. Mivel azonban nem voltak nála papírok, nem tudták összekötni a két eltűnéses esetet egymással.

Évek óta depressziós volt

Akik ismerték a férfit, elmondták, Tamás évek óta depresszióval küzdött. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A teljes riport itt nézhető vissza:

Kiemelt kép: Az aszódi tragédia helyszíne – Forrás: MTI/Mihádák Zoltán