Budai Gyula tett feljelentést egy budapesti telek ügyében. Gyorsan elrendelték a nyomozást. Az már egy másik kérdés, hogy a főváros szerint a telekeladásról még Tarlós István idejében döntöttek, és egy NER-közeli üzletember is érintett lehet.

Budai Gyula színre lép

A Nemzeti Nyomozó Iroda elrendelte a nyomozást annak a fővárosi ingatlannak az értékesítése miatt, amelynek ügyében Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő tett feljelentést korábban, és amelyre a Városháza tervezett eladásával kapcsolatos sajtóhírek nyomán derült fény.

Budai Gyula máris nyilatkozott

A képviselőt a nyomozó iroda arról tájékoztatta, hogy múlt héten beadott feljelentése nyomán elrendelték a nyomozást. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Üzérkedés

A kormánypárti képviselő felidézte: befolyással üzérkedés megalapozott gyanúja miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, miután a sajtóban megjelent egy titokban rögzített felvétel, amelyen két férfi egy fővárosi telek megszerzéséről beszél.

Ez nem a városháza

A sajtó feltárta, hogy a XII. kerületben egy ipari területről van szó, amelyet Grébics Ingatlan Zrt. vásárolt meg bruttó 101 millió forintért a Fővárosi Önkormányzattól.

Előleg

A hangfelvétel és a sajtóban megjelent információk alapján megalapozott a gyanú, hogy az ismeretlen tettesek hivatalos személyt befolyásoltak, amikor elmentek a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. épületébe és ott megállapodtak egy ott dolgozó ügyintézővel, hogy segítsen megnyerni egy pályázatot, valamint ezért a segítségért kétmillió forint „előleget” is elkértek – mondta Budai Gyula.

Sajtóhíreket csatolt

Budai Gyula beszámolt arról is: a feljelentéséhez csatolta az ügyben napvilágot látott sajtóhíreket is, amelyek szerint a feljelentésben szereplő ingatlan adásvételében fontos szerepet játszott az a Berki Zsolt, akinek a neve a Városháza feltételezett eladásával kapcsolatban is szóba került.

A főváros Tarlós Istvánt emlegeti az ügyben

A Fővárosi Önkormányzat pedig egy közleményt adott ki még hétfőn, amelyben azt írják, hogy Tarlós István főpolgármestersége idején indult el a Budapest XXII. kerület 232340/1. hrsz. alatti ingatlan értékesítésének folyamata, amely teljes egészében átlátható volt – írta a 24.hu.

Budai Gyula egy milliárdosnak is nekiment

Budai Gyula az országgyűlésben arról beszélt, hogy Bige László nagyvállalkozó „vélhetően” azért támogatná a „Gyurcsány Ferenc vezette baloldal miniszterelnök-jelöltének”, Márki-Zay Péternek a kampányát, „mert azt reméli, hogy ha hatalomra kerülnek, akkor nyomást tudnak majd gyakorolni az igazságszolgáltatásra az ellene folyó eljárások megszüntetése érdekében”.

Vörös báró

A kormánypárti politikus a „vörös báró” cége jogellenes kartellezéssel folyamatosan nyerészkedni próbált a magyar gazdákon azzal, hogy korlátozta a versenyt a műtrágyapiacon. Hozzátette: Bige László nemcsak a gazdáknak okozott jelentős kárt, hanem hűtlen kezelés bűntette miatt is vádat emeltek ellene, mert 2 milliárd forinttal károsította meg saját cégét, miközben több mint 700 millió forint vesztegetési pénzt is felvett.

Mentességet remél

„Mindezekért cserébe Bige László semmi mást nem kér a baloldaltól és annak jelöltjétől, Márki-Zay Pétertől, hogy segítsen neki, hogy az igazságszolgáltatás ne vonja felelősségre. Ez igazi bolsevik módszer” – fogalmazott.

Címlapfotó: 22.kerulet.ittlakunk.hu