Közel húsz művész közreműködésével valósult meg a nagyszabású projekt, melynek keretében újragondolták az LGT legendás slágerét, a Miénk itt a tér című dalt. A közreműködők között olyan nevek szerepelnek mint Rúzsa Magdi, Kiss Tibi, Zorán, Járai Márk és persze Presser Gábor, Karácsony János és Solti János, azaz az LGT oszlopos tagjai.

Budakeszin forgott

A Miénk itt a tér 2021-es verziója kedden este debütált a legnagyobb videomegosztó oldalon, a klipet pedig Török Ferenc jegyzi, a Moszkva tér és a Szezon című filmek rendezője, a jeleneteket pedig a Budakeszi Arborétumban vették fel, számolt be róla az Index.

Közel húsz művész

Különleges feladatra vállalkoztak a Road Movie alkotói, ugyanis a VOLT FILM felhívására közel húsz művész, fiatalok és persze élő legendák vonultak stúdióba, hogy közösen előadják az LGT Miénk itt a tér című slágerét. A portált azt írja, hogy az ötlet Radnai Péter fejéből pattant ki, aki úgy véli: az LGT mindenkinek ott van, mintha mindenkinek lenne egy saját tere.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Sztárkavalkád

A feldolgozás elkészítésében az LGT-tagokon túl – Karácsony János, Presser Gábor és Solti János – Bagossy Norbi, Beck Zoli, Födő Sándor, Járai Márk, Lábas Viki, Oláh Ibolya, Papp Szabi, Rúzsa Magdi, Sena, Sipeki Zoltán, Födő Sándor, Szabó Attila, Szabó Tamás, Vitáris Iván, Wunderlich József és Zorán is részt vettek.

Kiss Tibi is feltűnik

A kliphez szorosan kapcsolódik a Road Movie Guide kisfilm, melyet nyár elején vettek fel, s melyen ott volt a Quimby frontembere, Kiss Tibi is, akit hosszú idő után, ezen a felvételen láthatnak először újra a rajongók. Tibi a klipben ugyanis csak hangban tűnik fel.

Itt a videó:

Normafához kalauzol

Kiss Tibi a kisfilmben például a Normafához kalauzolja a közönséget, ahol elmondása szerint az utóbbi időben sokat időzik. A frontember az Indexnek elmondta, most egy olyan életszakaszban van, melyben van egy nagy változás. Továbbá arról is beszélt, hogy a Normafát azért szereti, mert ott megérinti a természet, a csend és ott béke van.

Ez is érdekelhet:

Mi az Road Movie?

A Road Movie sorozat küldetése, hogy hazai szerzők, előadók közreműködésével járja körbe Magyarországot, mindezt a hírességek szemüvegén keresztül bemutatva. A dalokhoz klipek is készülnek, az alkotók, pedig Till Attila kíséretében egy-egy hosszabb filmben mesélnek a számukra fontos tájakról. A projekt keretében eddig 15 dal és 15 klip született.

Kiemelt kép: YouTube videorészlet