Amint azt néhány nappal ezelőtt a BudapestKörnyéke.hu is megírta újabb részletek derültek ki a Budapest–Belgrád vasútvonalhoz kapcsolódó beruházások finanszírozásáról. Akkor a Magyar Közlönyben található információk alapján kiderült, az érintett szakaszon az állomások rendezésének, autó,- és kerékpárparkolók kialakításának és egyéb közlekedési infrastrukturális fejlesztéseknek az előkészítési költségeit tartalmazzák a részletek. Sőt, mint azt megírtuk Dunavarsányban különszintű vasúti átjáró is épül, mostanra pedig az is világossá vált, hogy az vasútvonal építésében szintén érintett Dunaharaszti gyakorlatilag mindent megkapott, amit csak kért.

Lobbi

A dunaharasztionline.hu oldalán azt írják, azt már korábban is lehetett tudni, hogy a Némedi úti aluljárót kiszélesítik, valamint modernizálják a vasúti vonal felújításával egy időben, azonban a település polgármestere, dr. Szalai László már az első tervek elkészültekor jelezte a kormány irányába, hogy egy darab, szintben elkülönülő átjáró nem lesz elegendő, élhetetlenné teszi a települést. Az ügyben a városvezetés mellett Pánczél Károly parlamenti képviselő is lobbizott. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Eredmények

Ennek eredményeként derült most ki, hogy a Temető utcai átjáróból aluljárót építenek, továbbá a piac és a Bezerédi-lakóövezet közötti, jelenleg illegális átkelő helyett egy kerékpáros-gyalogos aluljáró épül, valamint a Határ úti átjáró helyén felüljárót alakítanak ki.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Gyalogos és biciklis aluljáró

Mindez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a Némedi úti aluljáróval együtt, három, szintben elkülönülő, az autósok számára is használható átkelő lesz, plusz egy gyalogos, biciklis aluljáró.

Új parkolók

Ezen túlmenően pedig rendezik a Dunaharaszti állomás előterét is, amíg így összesen 60 db B+R parkoló kialakítását jelenti az eddigi autós parkolókon kívül. Dunaharaszti alsó állomáson pedig 30 db P+R és 30 db B+R parkolót hoznak majd létre.

Kapcsolódó:

Dunavarsánynál összekötő út épül

Amint azt portálunk is megírta Dunavarsánynál egy összekötő út épül majd az 51-es főúthoz csatlakozva Délegyházáig, amely a Budapest-Belgrád vonalat egy felüljáróval keresztezi.

Most így néz ki a dunavarsányi állomás, a P+R parkoló, valamint az egyik átjáró

Fotó: BudaPestkörnyéke.hu
Fotó: BudaPestkörnyéke.hu

Szebbek, modernebbek lesznek az állomások

Dunavarsányban az állomási előtér rendezése, összesen 50 db P+R és 60 db B+R kialakítása, Délegyházán szintén az állomási előtér rendezése, összesen 50 db P+R és 60 db B+R, autóbusz-megálló kialakítása, Kiskunlacházán az állomási előtér rendezése, Dömsödön az állomási előtér rendezése, összesen 40 db P+R és 20 db B+R kialakítása és Kunszentmiklós-Tasson az állomási előtér rendezése, összesen 40 db P+R és 20 db B+R kialakítása. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: