Újabb részletek derültek ki a Budapest–Belgrád vasútvonalhoz kapcsolódó beruházások finanszírozásáról. A legfrissebb Magyar Közlöny az érintett szakaszon az állomások rendezésének, autó,- és kerékpárparkolók kialakításának és egyéb közlekedési infrastrukturális fejlesztéseknek az előkészítési költségeit tartalmazza. Dunavarsányban különszintű vasúti átjáró is épül.

Elővárosi fejlesztések a Csepel-sziget déli végéig

A Budapest-Belgrád vasútvonal a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégiával összhangban a vasúti teherszállítás bővítésén túl a Délegyházáig 15, Kunszentmiklós-Tassig 30 perces elővárosi HÉV-közlekedés bevezetését és infrastrukturális feltételeinek megteremtését is célozza. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

240 új P+R és 300 B+P parkoló

A mostani döntés értelmében a kormány elkezdte a projekt során kiépítendő zajvédelmi eszközök vizsgálatát, emellett a Soroksár–Kunszentmiklós-Tass vonalszakaszon – az eddigi terveken felül – további 240 darabbal növelné a P+R parkolók és további 300 darabbal a B+R kerékpártárolók számát, valamint az állomási előtereket is megújítaná – írja a Portfolió.

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

Új peron, és felüljáró

A pályaépítés során a Déli szakasz tervezésére és kivitelezésére kötött Szerződéses Megállapodás tartalékkeretének terhére megvalósítandó fejlesztések: Soroksár állomáson a peronaluljáró meghosszabbítása, Dunaharasztiban kerékpáros-gyalogos aluljáró, valamint a Temető úti közúti aluljáró építése.

Bővülő kapacitás

Dunavarsányban a Szabadkai útnál útátjáró kiegészítése gyalogos-kerékpáros átjáróval és felálló sávokkal, gyalogos-kerékpáros aluljáró építése a peronnál, a Halász Lajosné úti átjáró kapacitás növelése plusz sáv építésével.

Gyalogos felüljáró

Délegyházán a peronaluljáró meghosszabbítása, Kiskunhalas településen útátjárók kiegészítése gyalogos átvezetéssel Kéve és az Átlós utcánál és gyalogos felüljáró átalakítása, Soltvadkert településen kerékpáros átvezetés kialakítása az útátjárónál.

Közúti felüljáró Dunaharasztin

A pályaépítéshez közvetlenül nem kötődő, költségvetési forrásból megvalósítandó fejlesztések, NIF Zrt. beruházásai: 2022-2025 között összesen 2,633 milliárd forint többletforrással: Dunaharasztin a Határi úti különszintű közúti felüljáró építése.

Új bekötőút

Dunavarsányban összekötő utak építése: 51. és 5202. számú utak összekötése különszintű vasúti átvezetéssel Dunavarsány és Délegyháza határán, valamint Dunavarsány északi bekötő út megvalósítása. Kiskunlacházán északi elkerülő út építése, Tompa településen további parkolók építése (10 db P+R és 20 db B+R), Soltvadkert megállóhelynél buszforduló építése, Kelebia településen komplex különszintű átvezetés építése.

Most így néz ki a dunavarsányi állomás, a P+R parkoló, valamint az egyik átjáró

Fotó: BudaPestkörnyéke.hu
Fotó: BudaPestkörnyéke.hu

Elővárosi fejlesztések

A pályaépítéshez közvetlenül nem kötődő, költségvetési forrásból megvalósítandó, a Budapesti Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt. feladataihoz kapcsolódó budapesti és elővárosi fejlesztések, melyekhez a BFK: 2022-2023 között összesen 172 millió forint többletforrást biztosít: Soroksár állomási előtér rendezése, összesen 30 db P+R és 20 db B+R, autóbusz-megálló kialakítása.

Gondoltak a biciklisekre

Dunaharasztin az állomási előtér rendezése, összesen 60 db B+R kialakítása, Dunaharaszti alsó állomási előtér rendezése, összesen 30 db P+R és 20 db B+R kialakítása, Taksony állomási előtér rendezése, összesen 30 db P+R és 20 db B+R kialakítása.

Szebbek, modernebbek lesznek az állomások

Dunavarsányban az állomási előtér rendezése, összesen 50 db P+R és 60 db B+R kialakítása, Délegyházán szintén az állomási előtér rendezése, összesen 50 db P+R és 60 db B+R, autóbusz-megálló kialakítása, Kiskunlacházán az állomási előtér rendezése, Dömsödön az állomási előtér rendezése, összesen 40 db P+R és 20 db B+R kialakítása és Kunszentmiklós-Tasson az állomási előtér rendezése, összesen 40 db P+R és 20 db B+R kialakítása. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Dunavarsány állomás – Fotó: BudaPestkörnyéke.hu