A jelenleg is az előzetes letartóztatásában lévő Fekete Dávidról egyre sötétebb titkok derülnek ki, ugyanis a volt megasztáros énekes 120 millió forinttal még egy drogdílert is megkopasztott. Az átvert díler szintén börtönbüntetését tölti, mivel korábban egy kábítószeres ügylet miatt ítélték el.

120 millióval verte át

„Még 2018-ban történt, hogy a telephelyén egyik pillanatról a másikra annyi autó lett, hogy egy gombostűt sem lehetett leejteni. Kiderült, hogy 120 millió forintot kért egy olyan férfitól, aki úgy tudom, jelenleg is börtönben van, drogkereskedelem miatt ítélték el. Ismert név az éjszakában, Felvidéken és határközeli magyar városban is volt szórakozóhelye” – árulta el a Blikknek egy informátor.

Autókat vásárolt

Fekete Dávid a dílertől kapott pénzt autókra költötte, azonban nem számolt azzal, hogy a kölcsönt valamikor vissza kell fizetnie. Arról már korábban is több károsultja vallott, hogy az énekes bűnözőkkel üzletelt, és még bűnszervezethez is köze lehetett, ám a nagypályás gengsztereket átverni felér egy halálos ítélettel. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Megfenyegették

Az sem véletlen, hogy a károsultak közül többen is azt mondták, hogy Fekete azért hozott ilyen rossz döntéseket, mert veszélyes fenyegetéseket kapott. Egyikük azt mesélte, hogy az énekest egyszer fényes nappal fogták el, zsákot húztak a fejére, és kivitték egy erdőbe, hogy ott jól ráijesszenek.

Börtönben is bajba kerülhet

„Alaposan megütheti a bokáját, akár a börtönben is. Nem egy helyen ülnek ugyan a dílerrel, de bizonyos kapcsolatok messzire elérhetnek” – mesélte a lapnak a neve elhallgatását kérő informátor.

Fegyvert fogtak a fejéhez

Az informátor szerint Dávid már hozzá volt szokva a fenyegetésekhez, már évek óta rettegésben élt. Az énekes egyszer azt is elmesélte, hogy machetével fenyegették meg a hitelezői, sőt Budapesten egy pisztolyt szegeztek a fejéhez, ám később már az énekes is azzal büszkélkedett, hogy neki is van fegyvere. „Az pedig szinte mindennapos volt, hogy kilátásba helyezték, ha nem fizet, alaposan ellátják a baját” – mondta az informátor.

Mindig fizetett azoknak, akiktől félt

A károsultak közül többen is úgy vélik, hogy Fekete Dávid több tucat embernek tartozott, de csak azoknak fizette ki az adósságát, akiktől félt. Az énekes tudta, hogy kitől kell tartania a legjobban, ezért volt  3-4 ember, akinek mindig törlesztett.

Mindig kifizette őket

Szemben az áldozataival, a fenyegetőinek sosem mert adósa maradni. „Ketten ezek közül győriek, az egyik autókereskedő, de egy budapesti és egy kaposvári személytől is úgy félt, mint a tűztől, őket mindig kifizette” – mondta az informátor, aki szerint az énekes talán nagyobb biztonságban van az előzetesben, mintha szabadlábon lenne.

Lecsukták

Mint ismert, a népszerű énekest a 100 millió forintos csalás miatt május elején letartóztatta a győri bíróság. Fekete Dávid 30 napra előzetesbe került, ám ennek ideje hamarosan lejár.

Héten dönthetnek róla

Mivel Fekete Dávid előzetes letartóztatása hamarosan lejár, így a büntetés meghosszabbításáról tárgyalás nélkül, a rendelkezésre álló iratok alapján dönthetnek a héten a győri bíróságon. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Fekete Dávid – Forrás: TV2