A büntetőfékezés fogalma az utóbbi időben igencsak előtérbe került, köszönhetően főként Berki Krisztiánnak, ám a helyzet az, hogy nem az izomceleb az egyetlen a magyar utakon, aki ezzel a veszélyes manőverrel igyekszik móresre tanítani a másik – egyébként vétlen – sofőröket.
Revansot vett
Ezúttal a Szekszárdi Járási Ügyészség közölte, hogy közúti veszélyeztetés bűntette és más bűncselekmények miatt emelnek egy 40 éves óbányai férfi ellen, aki 2019 augusztusában, a 6-os számú főút egyik körforgalmában büntetőfékezéssel vett revansot egy szabályosan közlekedő autóson. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
A családja is az autóban ült, de nem érdekelte
A vádirati tényállás szerint a vádlott 2019 augusztusában, délután, személygépkocsijával közlekedett a 6-os számú főúton Szekszárd térségében, Budapest irányába. Az autóban rajta kívül a felesége, az anyósa és kettő kiskorú gyermeke utazott.
Hirdetés
Rádudált
Az elkövető – a párhuzamos közlekedésre alkalmas útszakaszon – nagy sebességgel elhaladt a 35 éves szigetszentmiklósi férfi által vezetett személygépkocsi mellett, miközben „rádudált”, mert szerinte a sértett korábban szabálytalanul kanyarodott rá az útra. A sértetti járműben a vezető 46 éves élettársa utazott még.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
FRISS!
Büntetőfék
Az M9-es autóút felé vezető körforgalomhoz érve a férfi váratlanul állóra fékezte a járművét, amely miatt a mögötte közlekedő sértetti gépkocsi hátulról belé ütközött. Ezután a vétlen autó vezetője és utasa, valamint a vádlott is kiszálltak, akin a nő számon kérte, hogy mit csinál, miért veszélyezteti az ő és a saját gyermekei életét?
Ököllel ütötte a nőt
Az elkövető a sértett kijelentésén feldühödve, becsmérlő kifejezések közepette többször ököllel arcul ütötte a nőt, majd visszaült a gépkocsijába és elhajtott. A nő a bántalmazás következtében zúzódásos, könnyű sérüléseket szenvedett, derül ki az ügyészség közleményéből.
Közúti veszélyeztetés
A vádlott a magatartásával az általa vezetett és a mögötte haladó gépkocsiban utazók életét, testi épségét közvetlenül veszélyeztette, akit az ügyészség közúti veszélyeztetés bűntettével, garázdaság vétségével és könnyű testi sértés vétségével vádol.
Ez várhat rá
A Szekszárdi Járási Ügyészség a vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetés, pénzbüntetés, valamint közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását szorgalmazza a Szekszárdi Járásbíróságnál. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Unsplash