Staller Ilona, ismertebb nevén Cicciolina idén novemberben lesz 70 éves. Könyvében részletesen mesél karrierjének kezdetéről. A felnőttfilm-bizniszben világsztárrá lett Cicciolina olasz parlamenti képviselő is volt. Legutóbb az ottani képviselőknek járó évi 14 millió forintos nyugdíja miatt támadták, de a kőbányai hölgy csak annyit válaszolt a római kritikusainak, hogy „Keményen dolgoztam, a munkám nem csak unga-bunga volt”.

Kőbányán született

Cicciolina 1951-ben született Kőbányán, Staller Ilona néven. Édesapja, Staller László elhagyta családját még Ilona kislánykorában. Anyjának második férje, Ilona mostohaapja, a magyar Belügyminisztérium tisztviselője volt. Édesanyja szakképzett bábaasszonyként dolgozott. 13 éves korában (1964-től) az MTI állami hírügynökség fotószolgálatánál kezdett dolgozni, mint fotó- és divatmodell. Nagykorúvá válása után a belügyi hatóság által fenntartott hölgyvendég-szolgálatnak dolgozott. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Anyám kérte, hogy vetkőzzek meztelenre

A kezdetekről így emlékezett vissza a könyvében: „Egy augusztusi reggel anyám hívott és kérte, hogy vetkőzzek le teljesen meztelenre. Tenyeréből egy szabócentit gurított ki. Először a fejem kerületét mérte meg, aztán a mell-, derék- és csípőbőség következett. Egy néhány évvel korábbi fotóm hátára jegyezte fel az adatokat. Tudod, mondta, az egyik manökenügynökség tizenkét és húsz év közötti fiúkat és lányokat keres divatbemutatókhoz. Most megfoghatod az isten lábát!” – emlékezett a Cicciolina, a Szexciklon című könyvben.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Csitri, jól formált cicikkel

A 13 éves lány a konyha törött tükrében nézegette magát, és elképzelte a lapok címeit, címlapjait. „Nem voltam más, mint egy csitri, kicsi, de jól formált cicikkel. Életrajzot fogalmaztunk anyámmal, amelyet magunk találtunk ki, és elküldtük az ügynökségnek. Rohantam föladni a levelet. Egy hét múlva behívtak próbafelvételre. A gondolattól teljesen lebénultam, rám tört a lámpaláz. Halálosan izgultam. Kerek-perec kijelentettem, ha anyám nem jön velem, én sem megyek” – mesélte. Anya ennek ellenére nem ment vele, de tanácsot azért adott, méghozzá azt, hogy a szűk miniszoknyáját vegye fel, és hagyja, hadd epekedjenek érte a férfiak – írja az Origo.

Megbizsergett a háta

„Az ügynökségen a fotós megmutatta a manökeneknek fenntartott öltözőt, azt mondta, várjam csak a sminkest és a fodrászt. Nagyon hosszú, világosszőke hajam volt. A szemem kék. Bejött a sminkes, és figyelmesen szemlélte csupasz testemet. Leültetett, és könnyű ujjaival kikészítette az arcomat. Hosszú szőrű ecseteinek simogatásától kellemesen megbizsergett a hátgerincem. Kész voltam a fellépésre – mondja Cicciolina.

A magyar állambiztonságnak kémkedett

A Wikipédia írása szerint Cicciolina az 1960-as évek végétől a budapesti Duna Intercontinental luxusszállodában kapott szobaasszonyi állást. Későbbi emlékirataiban és egy 1989-ben adott TV-interjúban beismerte, hogy ebben az időben a magyar állambiztonsági szolgálat megbízásából a szállodában lakó amerikai diplomatákkal ismerkedett, és róluk adatokat szolgáltatott megbízóinak.

Olaszországba költözött

Az 1970-es évek elején névházasság révén Olaszországba költözött, és állampolgárságot szerzett. Megismerkedett Riccardo Schicchi pornófilm-rendezővel, akitől később filmszerepeket is kapott, így indult a felnőttfilmes karriere.

Parlamenti képviselő

1987-ben a Radikális Párt színeiben bejutott az olasz parlamentbe. Mintegy 20 000 szavazatot szerzett. Ebben az időben a képviselői helyekből a nők csupán 6,5%-ot birtokoltak, Cicciolina teljesítményét ennek tükrében is érdemes értékelni. Képviselői hivatali ideje alatt különböző akciókkal került reflektorfénybe.

Botrány Velencében

Számos nyilvános botrányt provokált. 1988-ban Velencében félmeztelenül felmászott Colleoni lovasszobrára, hogy összegyűlt rajongóit kebleinek látványában részesítse. A velencei bíróság „nyilvános helyen elkövetett megbotránkoztató cselekmény” elkövetése miatt öt hónapos elzárásra ítélte, felfüggesztve.

Felajánlotta magát Száddám Husszein iraki elnöknek

1991 elején, az Öbölháború kirobbanása előtt nyilvánosan felajánlotta Szaddám Huszein iraki elnöknek, hogy nemi kapcsolatba lépne vele, ha elengedi külföldi túszait. A túszok később Cicciolina közreműködése nélkül kiszabadultak. Ugyanebben az évben, képviselői megbízatásának lejártakor nem választották újra.

Kőbányán is indult, de nem lett képviselő

2002 januárjában, a magyarországi országgyűlési választások során Cicciolina, ismertségére és népszerűségére építve, kampányt indított, hogy képviselő-jelöltséghez jusson saját szülőhelyén, Budapesten, a kőbányai választókerületben. A szegények, otthontalanok és a nyugdíjasok helyzetének javítását és az egészségügyi rendszer feljavítását ígérte. Végül nem tudott elegendő számú jelölőcédulát összegyűjteni.

Nyugdíjas Cicciolina

2011. november 26-án Cicciolina betöltötte 60. életévét, és az olasz képviselőházban eltöltött 4 (négy) év képviselői munkaviszonya alapján jogosulttá vált az évi mintegy 39 000 eurós képviselői szolgálati nyugdíjra. Az olasz sajtóban és közvéleményben felháborodást váltott ki a hír. Nyilatkozataiban Cicciolina megalapozottnak tartja járandóságát: „Keményen dolgoztam, a munkám nem csak unga-bunga volt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Cicciolina – Forrás: Youtube/LifeTv