Nem tudja felfogni a Deák téri lincselő édesanyja, hogy fia két ember életét oltotta ki. Az asszony szeretne elmenni az áldozatok temetésére.

„Az biztos, hogy nem mi neveltük a férjemmel gyilkosnak” – kezdte a Borsnak nyilatkozó nő. Szonja elmondta, tudja, hogy fia hatalmas hibát követett el, mégsem hagyhatják magára, négy másik gyermekük mellett Krisztiánról is gondoskodniuk kell. A gyilkosság gyanúja miatt előzetes letartóztatásban lévő fiút azonban egyelőre nem tudták meglátogatni.

„Az én testem, az én vérem, ezért érzem a lelkét. Biztos vagyok benne, hogy megbánta, amit tett” – mondta Szonja a Borsnak.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az asszony arról is beszélt, hogy osztozik a gyászolók fájdalmában, ezért is szeretne részt venni az áldozatok temetésén és virágot tenni a sírjukra. 

„Persze, csak inkognitóban, mert félő, ha megtudnák, ki vagyok, meglincselnének. Mindenkit arra kérek, higgye el nekem, hogy Krisztián nem szívesen árt másoknak” – magyarázta Cs. Krisztián édesanyja, aki szerint a rokonaikat már ismeretlenek is zaklatni kezdték.

A BudaPestkörnyeke.hu is beszámolt arról, hogy pénteken hajnalban két társaság keveredett vitába a Deák téren. Az összetűzés végül tragédiába fordult, miután a 18. születésnapját ünneplő Cs. Krisztián a gyanú szerint több késszúrással végzett a 21 éves Gergellyel és a 16 éves Lászlóval. A Bors most megtudta, hogy a verekedésben aktívan részt vett az az ikerpár, a 19 éves J. Marcell és J. Dániel is, akiket szintén előzetes letartóztatásba helyeztek. A Deák téri gyilkosságról bővebben ide kattintva olvashatsz.

Új részletek: 8 perc alatt született meg rendőrök segítségével a Blaha Lujza téren a kisbaba

Már előbukkant a buszmegállóban a baba feje az anyukából, amikor….A cikkünket ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: helyszíni felvétel – Forrás: MTI/Mihádák Zoltán