Anya és lánya lett meggyanúsítva, miután magukat családgondozónak kiadva bejutottak egy idős nő érdi házába, majd talált pénzét ellopták.

Családgondozónak adták ki magukat

Az asszony házához 2022. április 28-án délben érkezett a két ismeretlen. Családgondozónak kiadva magukat bekéredzkedtek, hol egyikük, hol másikuk folyamatosan szóval tartotta az időst, mondván, a szociális helyzetét, életkörülményeit hivatottak vizsgálni. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

FRISS!

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Pár ezer forintot vittek el

Felváltva terelték el az asszony figyelmét, miközben mindent felfogtattak a házban, egy szekrényből és táskából pár ezer forintot sikerült megkaparintani, azzal osontak el.

Megtalálták őket

A nyomozók pár nap alatt kiderítették kik követhették el a bűncselekményt, 2022. május 5-én reggel a 39 éves R. Máriát Érden, míg lányát a 20 éves D. Dorkát budapesti munkahelyéről állították elő.

Mindent tagadnak

Kihallgatásukon mindketten tagadtak, gyanúsításuk ellen panasszal is éltek. A 39 éves nő állította, lányával érkezett az érdi házhoz, az idősnek élelmiszereket vittek, el azonban semmit sem hoztak.

Ezt mondja a lány

Lánya álláspontja szerint aznap dolgozott, a ház közelében sem volt, értetlenül áll a történtek előtt, számolt be róla honlapján a rendőrség.

Ez is érdekelhet:

Eljárás folyik

Az Érdi Rendőrkapitányság a két nővel szemben lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció