Munkahelyi balesetet szenvedett, majd egy operáció után beállt az agyhalál egy kétgyermekes családapánál. Árpi két gyermeket hagyott hátra és a 21. születésnapját sem érhette meg. Családja nem érti, mi történhetett.

Beütötte a fejét

A fiatal férfi egy nagy cégnél dolgozott Kecskeméten, ahol augusztus 17-én egy úgynevezett nyomáspróba közben súlyos balesetet szenvedett. Megütötte a fejét, ami miatt kórházba került. A kecskeméti kórház intenzív osztályán az orvosok 16 napig küzdöttek az életéért. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Magához tért

A szakemberek időközben megállapították, hogy egy olyan sebészeti beavatkozás szükséges, amit inkább Szegeden érdemes elvégezni, ezért átvitték oda. A kórházban a férfi magához tért, és a szerettei kommunikálhattak is vele.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

„Megismert bennünket”

„Bevittük a két gyermekét! Megismert bennünket, és mikor megkérdeztük, érti-e, amit mondunk, kézmozdulattal jelezte, hogy igen. A lábát is tudta mozgatni! Beszélni még nem tudott, de az orvosok azt mondták, hogy jó eséllyel teljesen felépül” – emlékezett vissza a történtekre Árpi édesapja.

Veleszületett elváltozás

A fiatal családapán az orvosok CT és MRI-vizsgálatot is végeztek, melyek során Árpi agyában találtak egy veleszületett elváltozást.

Operáció után agyhalál

„A fiam korábban túlélt egy súlyos balesetet, akkor az agyi probléma nem okozott gondot. Most viszont megállapították, hogy szükség van egy speciális műtétre. Az operációt el is végezték, ám Árpikánál aztán beállt az agyhalál, majd végleg elveszítettük a gyermekemet” – mondta a gyászoló apa a Borsnak.

Elmaradt az esküvőjük

„Augusztus 25-én lett volna az esküvőnk, de a baleset miatt elmaradt. Nem mondhattam ki a boldogító igent” – tette hozzá a 21 évesen elhunyt férfi menyasszonya, Valéria.

Találtak egy csomót az arcán

A pár két gyermeket nevelt boldogságban. A hároméves Zoé esetében felmerült az autizmus gyanúja, a 10 hónapos Viktória arcán pedig találtak egy csomót, aminek még nem derült ki az oka.

Szülés az út szélén

A BudaPestkörnyéke.hu adott hírt arról, hogy az út szélén szülte meg egy édesanya a kisbabáját. A család állítása szerint 40 perc múlva értek ki a mentők. A házaspár a Mohácshoz közeli Görcsönydobokáról indult el Szekszárdra, hogy az anya életet adjon a gyermeküknek, de Sombereknél a nő érezte, hogy beindult a szülés. Az apuka ezután tárcsázta a mentőket és tovább indult, ám félre kellett állnia, párja pedig az út szélén adott életet gyermeküknek. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció. Fotó: archív