Fantasztikus illat és gyönyörű színek. A pilisborosjenői Kevélyhegyi Levendulamező mellett idén már Érden is több hektáron virágzik a levendula. Július 6-án és 7-én még lehet szedni az illatos virágokat.

A Budapesti Erdőgazdaság Zrt. a „Szedd magad a levendulát” akciót hirdetett az érdi Esztergályos utca végén található 3 hektáros területen. Múlt hétvégén nyolcszázan jöttek el, és július 6-án és 7-én is várják az érdeklődőket 9-től 18 óráig.

A levendulaszüretre a környező településekről, Százhalombattáról, Diósdról, Budapestről is érkeztek szüretelők és persze érdiek is részt vettek a programon.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az idei levendulaszedő akciót két hétvégére szervezte meg a Budapesti Erdőgazdaság Zrt., így július első szombatján és vasárnapján is lehet menni szüretelni azoknak, akik kedvet kapnak hozzá – írja az ÉrdMost.hu.

Június utolsó hétvégéjén több mint 800-an látogattak ki az érdi Esztergályos utca végén található három hektáros területre.

„Először vagyok itt és nagyon jó kezdeményezésnek tartom. Levendulást már szedtem két éve Tihanyban és a levendula amúgy is az egyik kedvenc növényem. Számtalan jótékony hatása ismert és emellett nem elhanyagolható az, hogy jó levegőn vagyunk, a szemnek, léleknek egyaránt nagyon szép helyszínen. A levendula molyűző hatása közismert, így részint otthonra szánjuk a növényt, részint pedig sütemény készül belőle” – mondta az Érdi Újságnak Lénárt Katalin, aki Budapestről érkezett az érdi levendulamezőre.

A terület korábban nem volt kezelve, teljesen elbozótosodott. Szerettük volna hasznosítani a területet és mivel nagy divatja van napjainkban a levendulának így jó ötletnek tűnt a szedd magad akció. A befolyt összeget a terület karbantartására használjuk fel. A közjóléti események rendezésére az utóbbi időben egyre nagyobb hangsúlyt fektet Erdőgazdaságunk – mondta Németh Noémi, a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. munkatársa.

Körülbelül 100 000 tő levendula van a három hektáros érdi területen. Főként díszítésnek szedik az emberek, de valaki szörpöt, teát vagy szappant készít belőle.

Pilisborosjenőn is levendula illat van

Ahogy azt korábban itt a BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportálon is megírtuk, Pilisborosjenő nyugati végén, nem messze a Szent Vendel emlékműtől már érezni a levendulamező illatát.

A levendulamező egy kirándulást is megér, mert a látványa elbűvölő! Varázslatos környezetben fekszik, az 534 méter magas Nagy-Kevély lábánál elterülve. A rómaiak idejében a Nagy-Kevély csúcsa alatt húzódott egy római út, amely Aquincumba vezetett. A környék különleges látnivalója a Teve-szikla és az Egri-vár, amelyről az alábbi cikkünkben írtunk részletesen, érdemes elolvasni, hiszen kiváló családi program.

Kiemelt kép: Facebook/Kevélyhegyi Levendulamező