Csömör polgármestere, a február 20-i képviselő-testületi ülésen adócsökkentési javaslatot terjesztett be a november végén elfogadott, lakosságot érintő építményadó kapcsán. A testület egyhangúlag elfogadta a csökkentésről szóló javaslatot. A település úgy tudott adót csökkenteni, hogy közben több, mint 458 millió forintot von el tőle a kormány szolidaritási adó címén. Fábri István szerint a kormány által bevezetett ésszerűtlen elvonások és központosítások már nem tarthatnak sokáig. 

Költségcsökkentést hajtanak végre 

A tervezetthez képest sikerült további kiadáscsökkentést elérnie a településnek a költségvetésben, vagyis még erősebb spórolás lesz a településen, pl. kevesebb beruházást terveznek, egyes nagy rendezvényeket nem tartanak meg, kommunikációs kiadásokat vesznek vissza.  Másrészt az önkormányzati érdekképviseletek több hónapos egyeztetés után elérték, hogy az ún. kettős adóztatást a szolidaritási adó kapcsán legalább részben töröljék el az önkormányzatoknál. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Egységes építményadó 

Az építményadó mértéke a korábbi (sávos) 250, 350, 450 Ft/m2 helyett egységesen 250 Ft/m2 lesz 2025-ben Csömör közigazgatási területén a lakás céljára szolgáló ingatlanok esetében, illetve 180 Ft/m2 az 50 m2 és feletti nem lakás céljára szolgáló építmények esetén. Több más településhez képest kedvező, hogy az 50 m2-nél kisebb melléképületek, garázsok nem adókötelesek, mint ahogy a lakóházzal rendelkező telek sem.  

Hirdetés

 

 

 

Két részletben fizetendő az adó 

A nettó alapterületet figyelembe véve pl. egy 100 m2-es lakóházra egy évben összesen 25.000 Ft-ot kell fizetni két részletben: 12.500 Ft-ot tavasszal, a másik 12.500 Ft-ot ősszel, szeptember 15-ig (hasonló részletekben, mint korábban a gépjárműadónál).

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Adótervek a jövőre nézve

A testületi ülésen arról is döntöttek, hogy amennyiben a kormány  visszaadja az önkormányzatoknak az elmúlt években 100%-ban elvett gépjárműadó vagy 100%-ban elvett személyi jövedelemadó érdemi részét, akkor 30 napon belül a képviselő-testület teljesen újra tárgyalja a lakosságot érintő helyi adók rendszerét. Ugyanígy döntöttek a helyi vállalkozásokat érintő adók ügyében is: itt a helyi iparűzési adó nagymértékű elvétele tette szükségessé a cégek építményadójának és telekadójának a megemelését.

Példátlan a kormány lépése 

„Én azért optimista vagyok, mert nem tudom elképzelni, hogy hosszú távon fennmaradhat az az állapot Magyarországon, hogy semmilyen, a helyi polgárok által befizettet helyi adó nem marad azoknál az önkormányzatoknál, amelyeknek a lakók közvetlen életkörülményeit meghatározó dolgokról, az utcák, utak, járdák karbantartásáról, a közterületek rendbentartásáról, a helyi szolgáltatások, óvodák, szociális intézmények, hivatalok működtetéséről kell gondoskodniuk. Ilyen mértékű központosítás nem csak Európában példátlan, hanem a világon is különlegesen ritka” – mondta a Csomor.hu-nak a polgármester.  

Változásra számít a polgármester

“Ez a józan ésszel ellenkezik, vagyis minden kormány belátja, hogy nem tarható fenn, és a jelenlegi minisztériumi vezetők többsége is már ezt gondolja” – mondta Fábri István. A Magyar Közlönyben megjelent lista szerint a kormány idén 458 107 508 forintot von el Csömörtől, szolidaritási adó címen. Ez azt jelenti, hogy minden csömöri lakostól több, mint 45 ezer forintot von el a kormány. Brutális adóterhet nyomott az Orbán-kormány a településekre, Nagy Mártonék zsákolják a pénzed, itt van Budapest és környékének adó-toplistája

Kedvezményes adó 

A képviselő-testület arról is döntött arról, hogy a különböző okból szociális támogatásra jogosultak 50%-os építményadó kedvezményben is részesülhetnek az építményadó fizetésekor. Magasabb jogszabály pedig különösen indokolt, egyedi esetben teljes mentességet is lehetővé tesz. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: csömöri utcakép – Forrás: BudaPestkörnyeke.hu