Majka zenésztársának, Curtisnak a tesóját alig egy hete engedték ki a rácsok mögül háziőrizetbe, most ismét vissza kell mennie a börtönbe. A bérgyilkossággal gyanúsított férfi elrejtőzésétől, a bizonyítási eljárás megnehezítésétől tart a hatóság.

Ismét rácsok mögött

Hétfőn újra letartóztatták Curtis emberöléssel gyanúsított testvérét, Sz. Lajost. Az ügyészség azzal vádolja, hogy ő is részese volt az egykori focista, Katzenbach Imre 2009-es meggyilkolásának, majd elásásának. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nyomkövetőt kapott Curtis testvére

A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint a legutóbbi, a letartóztatás meghosszabbítására irányuló indítványát a nyomozási bíró november 14-én elutasította, és a gyanúsítottakat, lakásra korlátozott, nyomkövető eszközzel biztosított bűnügyi felügyelet alá helyezte.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Vissza a börtönbe

A Fővárosi Főügyészség azonban fellebbezett a végzés ellen, mert álláspontjuk szerint a szökés, elrejtőzés és a bizonyítás megnehezítésének megakadályozására kizárólag a letartóztatás alkalmas. A másodfokú bíróság osztotta a főügyészség álláspontját, az első fokú végzést megváltoztatta és mindhárom gyanúsítottat ismételten letartóztatásba helyezte.

Számlagyáros volt Katzenbach

A meggyilkolt labdarúgó, Katzenbach Imre a megalapozott gyanú szerint egy olyan cég ügyvezetője volt, amelyet egy másik vállalkozás vezetői azért hoztak létre, hogy fiktív számlákat állítson ki nekik.

Lelépett a focista a cég pénzével

A volt focista az általa vezetett, de ténylegesen az alapítók irányítása alatt álló cégek számlájáról 2009 áprilisában több mint félmilliárd forintot vett fel, majd külföldre távozott. A cég alapítói ezután az egyik ismerősüket azzal bízták meg, hogy kerítse elő a volt sportolót, és hozza vissza Magyarországra.

Felélte a pénzt

Mire azonban megtalálták és hazahozták, addigra már felélte a pénz nagyobb részét. Ezután az alapító vállalkozás vezetői megbízást adtak az ismerősüknek, hogy ölesse meg Katcenbach Imrét, mert attól tartottak, hogy terhelő vallomást tehet rájuk a cégükkel szemben folyó büntetőeljárásban.

Bérgyilkosság

A gyilkosság megszervezését elvállaló ember egy régi barátját és vadásztársát bízta meg a végrehajtással. Azt ígérte neki, hogy élete végéig ingyen vadászhat a megbízójához köthető területen, harmadik társuk pedig hárommillió forintért csatlakozott. A gyanúsítás szerint Sz. Lajos és L. István anyagi haszon ígéretéért cserébe gyilkolta meg Katzenbach Imrét.

11 év után került elő a holttest

Az áldozatot 2015. augusztus 31-én, 2009. október 15-i hatállyal holtnak nyilvánították. Földi maradványait a nyomozó hatóság csak 2020 október 22-én találta meg. Idén tavasszal DNS minta buktatta le Katzenbach Imre gyilkosait. A 2009-ben eltűnt focista körme alatt találtak DNS maradványokat.

Emberölés

A felbujtót előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberöléssel, az elkövetéssel gyanúsított Curtis testvérét, Sz. Lajost és l. Istvánt előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberöléssel gyanúsították meg. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Curtis – Forrás: Youtube