Mint ahogyan azt a BudapestKörnyéke.hu is megírta életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető az a három férfi, akit kedden elkaptak, az egykori MTK-labdarúgó, Katzenbach Imre megölésének ügyében. Egyikük nem más, mint a rapper Curtis testvére. A gyanúsítottakat előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság.

A nyomozási bíró elé szállították őket

A gyanúsítottakat tegnap reggel három rendőrségi kisbusz szállította a nyomozási bíró elé: Curtis testvére, Sz. Lajos és két társa pólóval és törölközővel takarta a fejét, hogy az arcukból semmi ne látszódjon, írja a Blikk.

Több mint ötórás tanácskozás

A bíró több mint ötórás tanácskozást követően hirdette ki, hogy mindhárom férfival szemben a legszigorúbb kényszerintézkedést rendeli el, azaz letartóztatásba helyeik őket. Az ülés lezárta után a Blikknek megszólalt Sz. Lajos és L. István védelmét ellátó dr. Zamecsnik Tamás. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Még nem tettek vallomást

A védő elmondta, hogy az ügyfelei egyelőre nem tettek vallomást. „Fel kell dolgoznunk az irattömeget, ami idáig keletkezett az ügyben. Meglátásom szerint összefüggéstelen, bizonyítékok nélküli, koholt eljárás alapján tartóztatták le őket” – mondta az ügyvéd.

Kinek milyen szerepe volt

Ezzel szemben a Fővárosi Törvényszék közleményéből egy nagyon részletes kép tárul elénk azzal kapcsolatosan, hogy mi is történhetett pontosan, illetve kinek milyen szerepe volt Katzenbach Imre meggyilkolásában. KAPCSOLÓDÓ: Világsztárok testőre volt Curtis testvére, Sz. Lajost egy korábbi gyilkosság miatt fogta el a TEK

2009-ben tűnt el

A 17. kerületi otthonából 2009. szeptember 28-án eltűnt Katzenbach Imre maradványait tavaly október 23-án találták meg Baranyajenő térségében. Az egykori sportoló az egyik főszereplője volt az eltűnése időszakában kirobbant Eclipse-botránynak. A milliárdos adócsalás miatt felszámolt céghez köthető vállalkozások ügyvezetőjeként, tettestársaihoz hasonlóan rá is több éves börtönbüntetés várt.

Megbízást kaptak a gyilkosságra

Mint azt lapunk is megírta a megalapozott gyanú szerint egy 51 éves férfi 2009 augusztusában megbízott egy – jelenleg jogerős szabadságvesztés büntetést töltő – 50 éves férfit a sértett megölésével. Az 50 éves férfi a megbízást elfogadta, majd 2009 szeptemberében a sértettet Baranyajenő térségébe vitte, ahol az elkövetésbe bevont két további társa – anyagi haszon ígéretéért cserébe – kioltotta a 45 éves férfi életét. EZ IS ÉRDEKELHET: Elfogták Curtis testvérét, ő az egyik gyanúsítottja a Katzenbach gyilkosságnak, a volt MTK focistájának holttestét 11 éve után találták meg

Elfogták őket

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a Terrorelhárítási Központtal karöltve, 2021. május 11-én, nagyszabású akció keretében elfogta a többszörösen minősített emberölés bűntettének felbujtásával és végrehajtásával gyanúsított három férfit.

H. Attila vitte a helyszínre a sportolót

A Katzenbach Imrét H. Attila vitte a helyszínre. Ő az a férfi, aki később a focista özvegyét vette feleségül. Jelenleg adócsalás miatt börtönben van.

Életfogytiglant is kaphatnak

Az elkövetők hosszabb ideig elkerülték a felelősségre vonást, személyi-egzisztenciális körülményei tisztázatlanok. Emellett a terhükre róható bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyú, akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető.

3 millió forint

A bíróság közlemény tanúsága szerint „a megbízott személy egy régi barátját és vadásztársát bízta meg a végrehajtással, aki annak fejében vállalta a cselekmény elkövetését, hogy élete végéig ingyen vadászhat a megbízójához köthető területen, továbbá 3 millió forintot is kért a cselekményben részt vevő társa számára. A sértettet egy külterületre vitték, ahol legalább három ütést mértek a fejére, majd a már előre kiásott gödörbe helyezték, és a testét földdel befedték.”

Nagy költekezések

A Blikk ezen túlmenően több olyan emberrel is beszélt, akik ismerik a gyilkosság elkövetésével gyanúsított Sz. Lajost és L. Istvánt. A bűncselekmény súlyosságánál fogva azonban mindegyikük csak a neve elhallgatása mellett volt hajlandó információt adni. Sz. Lajossal, azaz Curtis testvérével kapcsolatban volt, aki megjegyezte, hogy a gyilkosság utáni időkben nagy költekezésbe kezdett, ezt pedig többeknek szemet is szúrt akkor.

A család összeomlott

A lap kereste Sz. Lajos családját az ügyben, ám sem Curtist, sem pedig a testvéreit nem értik utol, azonban a lap úgy tudja a történtek nagyon megviselik a történtek, Curis édesanyja valósággal belebetegedett az elmúlt napok történéseibe. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Curtis testvérének elfogása – Forrás: police.hu