Amint azt a BudapestKörnyéke.hu is megírta Krausz Gábor és Mikes Anna nyerték meg a Dancing with the Stars negyedik évadát. a Második helyen Marics Peti és Stana Alexandra, míg a harmadik helyen T. Danny és Lissák Laura végzett. A finálé után a ValMar zenésze üzent is a sztárséfnek.

Három páros a döntőben

Két hónappal ezelőtt tíz páros kezdte el a műsort, a fináléra viszont már csak hárman maradtak: Marics Peti és Stana Alexandra, T. Danni és Lissák Laura, valamint Krausz Gábor és Mikes Anna. Ők harcoltak a trófeáért, a műsor magyarországi történetében pedig egyedülállónak számított ez a döntő, hiszen amatőr oldalról először történhetett meg az, hogy férfi versenyző és női profi táncos párja nyeri meg a versenyt. Az már csak a hab a tortán, hogy a top 3-ba férfi celebek jutottak. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Elképesztő izgalmak

Mint ismert az eddigi évadokat a profi táncos Hegyes Berci nyerte Gelencsér Timivel, aztán Andrei Mangra és Tóth Andi győztek, a harmadik szezonban pedig ismét Hegyes Berci diadalmaskodott, akkor Csobot Adéllal. A tegnapi döntő egyébként tele volt meglepetésekkel. A párosok háromszor is színpadra álltak, óriási sikert arattak, a zsűrit teljesen lenyűgözte mindenki. Lékai-Kiss Ramóna műsorvezető egy ponton pedig azt mondta: ez a mezőny volt a legerősebb a DWTS hazai történetében.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A harmadik helyezett

Először a legjobb kettőbe jutás volt a tét, ekkor T. Danny és Lissák Laura búcsúztak, így ők végeztek a harmadik helyen. Ezután elképesztő izgalmak következtek, majd pedig kiderült, a nézők döntése alapján Krausz Gábor és Mikes Anna kerültek ki győztesen. A második helyezett Marics Peti és Stana Alexandra lett.

Marics Peti megszólalt

Krauszék győzelme után a műsorvezetők, Lékai-Kiss Ramóna és Stohl András Marics Petit és Stana Alexandrát kezdték el faggatni, arra voltak kíváncsiak a ValMar énekesében van-e bármiféle keserűség, hogy nem ők vihetik haza a trófeát. Erre Marics Peti így reagált: „Nuku, nem, nulla keserűség van bennem” – mondta, majd mindenkinek gratulált, aki elindult ezen a versenyen.

Ezt mondta Krausz Gábornak

Ezután Krausz Gábor felé fordult, majd így fogalmazott: „Nekem sok olyan beszélgetésem volt a Gáborral, amikor esetleg kicsit lejjebb volt és nem hitt úgy magában, és úgy volt vele, hogy azt érzi, nincs helye ebben a versenyben. Sokszor én őket nézőként tudtam nézni, és én mindig ezt mondtam neki, hogy hidd el Gábor, többről van itt szó, minthogy most a kezed szépen elér-e a végéig. Ebben viszont nagyon toppok voltatok, úgyhogy a szívük nyert és nagyon gratulálok nekik. Nagyon szeretem őket.”

Itt a videó:

Mi van Mikes Anna és Krausz Gábor között?

Krauszék egyébként az elmúlt hetekben nem csak a táncukkal tartották izgalomban a nézőket, ugyanis mindenki azt találgatja, mi is lehet valójában köztük. A séf, Tóth Gabival való szakítása óta egészen új arcát mutatja a közönség felé, a DWTS-ben pedig kiderült, bőven van benne romantika és érzelem.

Csók

Anna oldalán hétről hétre nyílt ki, azt pedig többször elmondta, neki ebben a nehéz időszakban pont a táncosnőre volt szüksége. Gyakorlatilag nyíltan flörtöltek egymással, sőt a parketten többször is úgy tűnt, mintha elcsattan köztük egy-egy csók. Persze azt továbbra sem lehet tudni, pontosan mi lehet köztük, de annyi biztos, izzik köztük a levegő, a kémia megvan, úgyhogy feltehetően sokan kíváncsian várják a fejleményeket azzal kapcsolatban, hogyan is alakul a kapcsolatuk a jövőben.

Vége

Ahogyan arról a BudaPestkörnyéke.hu is hírt adott, hat év után véget ért Krausz Gábor és Tóth Gabi kapcsolata. A válás híréről a séf számolt be a közösségi oldalán, posztjában hangsúlyozta, kislányuk, Hannaróza nevelésében a jövőben is közösen vesznek részt. A hírt Tóth Gabi is megerősítette, ő is a közösségi felületén tette közzé, Gáborral véget ért a kapcsolatuk. 

Bombaként robbant a hír

Krausz Gábor bombaként robbantotta a hírt. Ami történt, valósággal sokkolta a rajongókat, ugyanis egészen eddig úgy tűnt, a pár harmóniában él egymással. Ráadásul közösen vásároltak házat Szentendrén. A sztárséf akkor teljesen összetört. Egyik barátja azt mondta, a család volt a mindene, és egy világ dőlt benne össze, amikor rájött, hogy véget ért a házassága. Azóta azonban már hónapok teltek el.

„Nem kell engem sajnálni”

„Sosem kértem az emberek sajnálatát, és nem is kell engem sajnálni, mert nagyon jól vagyok. Lehet, hogy gondolnak valamit a magánéletemről, és szolidaritásból szavaznak, de azt gondolom, adásról adásra egyre többen vannak, akik azért voksolnak ránk, mert pozitívan csalódnak bennem. Sok levelet kapok, amiben kifejtik, nem gondolták volna, hogy ilyen jó fej és ennyire érzelmes vagyok. Emellett azt gondolom, hogy a befektetett munka is megtérül, az emberek látják, mennyit dolgozom egy-egy produkció sikerességéért” – nyilatkozta korábban a sztárséf a Glamour magazinnak a válás és a műsor összefüggéseit boncolgatva.

Hiába próbált közeledni

Tóth Gabi korábban azt mondta: hiába próbált közelebb kerülni Gáborhoz, ő nagyon zárkózott férfi, akit nem lehet megnyitni, ebbe pedig belefáradt. Azt is hangsúlyozta, hogy nem csalta meg férjét, csak a házassága lezárása után kezdett el Mátéhoz közel kerülni.

A séf is küzdött

Krausz Gábor nem kívánt nyilatkozni erről, de a pár egyik közeli ismerőse megerősítette, hogy a séf is küzdött azért, hogy egyben tartsa a családját.

A család volt a mindene  

„Nemcsak Gabi volt az, aki próbálta rendezni a közös dolgait, Gábor ugyanúgy harcolt. Neki ez a család volt a mindene, és számításba se jöhetett nála az a forgatókönyv, hogy feladja a házasságát. Szerette a feleségét, imádja a kislányát, és hitt abban, hogy megoldhatják a problémáikat. Bármire képes lett volna ezért” – mondta az informátor. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Marics Peti és Stana Alexandra – Forrás: TV2