Meghalt az a 29 éves férfi, aki Budapestről indult haza, majd Dusnok és Kalocsa között szállt le a buszról. Mire szülei odaértek érte, a fiú már rejtélyes körülmények közt eltűnt. Dani az egyik óbudai szociális intézménynél dolgozott. Édesanyja rövid bejegyzése szerint fiát halálos baleset érhette.
Eltűnt a 29 éves férfi
Amint azt korábban beszámoltunk, rejtélyes körülmények között veszett nyoma B. Dánielnek. Az édesanyja beszámolója szerint fia Kalocsa és Dusnok között szállt le egy buszról, mert rosszul érezte magát. Szülei azonnal elindultak érte, de már nem találták meg. A 29 éves férfi édesanyja a rendőrséghez, és a Szekszárdi Kutató-Mentő Egyesülethez fordult segítségért. Az interneten is folyamatosan keresték Dánielt. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Keresőkutyákkal is kutattak utána
A Szekszárdi Kutató-Mentő Egyesület közösségi oldalán azt írta, hogy a felkérést követően 50 perccel belül 7 fővel és a szükséges eszközökkel a helyszínre értek. Keresőkutyával kezdték keresni Dánielt. Az állat Dusnoknál, a Vajas medrénél fogott szagot, amit egészen a fajszi Duna partig követett is, ott viszont eltűnt minden Dánielre utaló nyom. A kutatók másnap, vasárnap vízen is kutattak Dániel után, de akkor sem jártak eredménnyel.
A Szekszárdi Kutató-Mentő Egyesület kereste Danit
Forrás: Facebook
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Lezárult a keresés
A nagy erőkkel zajló keresés kedden lezárult, ugyanis holtan találtak rá a 29 éves Danira. Az édesanyja tudatta a világgal a tragikus hírt, hogy elvesztette a fiát. Rövid bejegyzésében megemlítette, hogy valószínűleg baleset érhette Danit.
Az édesanya közölte a hírt
“Sajnos, ma estére megbizonyosodhattunk róla, hogy Dani örökre itt hagyott minket! Baleset érhette. Kérem, hogy a találgatásokat kerüljük el ezután. Köszönjük a segítséget, a megosztásokat, a kereséseket… az együttérzést!”- írta közösségi oldalán a gyászoló édesanya.
Magánéleti gondokkal küzdött
A fiatal férfi a – Facebook profilján nyilvánosan elérhető információk szerint – a Pécsi Tudományegyetemen szerzett diplomát, eltűnése előtt pedig vezetőként dolgozott az egyik óbudai szociális intézményben. Dániel az elmúlt időszakban súlyos magánéletbeli gondokkal küzdött, éppen ezért akart Budapestről egy kis időre hazatérni. Ezt erősítette meg édesanyja felhívása is, amelyben azt írta, a fia rosszul érezte magát, mielőtt leszállt a buszról és nyoma veszett.
A Bátor tábor önkéntese volt
Dani, halála előtt, az egyik óbudai szociális intézmény munkatársa volt, valamint aktívan részt vett a Bátor Tábor szervezésében. “Dani csodás Cimboránk, rengeteget segített a Bátor Tábornak, maratont is futott értünk” – írták eltűnése után a tábor közösségi oldalán. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Búcsúzik a Bátor Tábor
“Hálásak vagyunk, hogy ismerhettük őt, büszkék vagyunk arra, hogy a Cimboránk volt. Szeretettel gondolunk a családjára, rengeteg erőt, rengeteg kitartást kívánunk nekik! Hiszünk abban, hogy a Bátor Tábor közössége egyedülálló: csupa olyan emberrel, akik odaadásukkal tanítanak minket, hogy jobb emberekké váljunk. Ez az egyedülálló közösség most is bebizonyította, hogy egy emberként mozdulnak meg egy fontos ügyért. Hiszünk abban, hogy ott vagyunk egymásnak, a legnehezebb pillanatokban is. Fogjuk egymás kezét, akár a táborban, akár a nagyvilágban bárhol, hogy biztonságban legyünk. Dani, bárhol is vagy, mi ott vagyunk veled. Te is itt leszel velünk mindig” – kedden pedig már így búcsúznak Bátor Tábor szervezői a 29 éves férfitól.
Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: Facebook/ Szekszárdi Kutató-Mentő Egyesület