A 2. Kerület Díszpolgára Szilágyi Áron és Bródy János, A 2. Kerület Posztumusz Díszpolgára Garas Dezső – derült ki Őrsi Gergely polgármerster Facebookon közzétett posztjából.

Különleges hely

A 2. kerület polgármestere bejegyzésében azt írja: „2022-ben is átadtuk a 2. Kerületért Emlékérmeket, a 2. Kerület Posztumusz Díszpolgára és A 2. Kerület Díszpolgára címeket a Klebelsberg Kultúrkúriaban.” Valamint így fogalmaz: „A 2. kerület díszpolgári gálája évről évre azt mutatja meg, hogy a 2. kerület különleges hely. Különlegessé teszi elhelyezkedése, számtalan természeti értéke, de ami a díszpolgári gála szempontjából fontos, hogy az itt élő emberek teszik egyedülállóvá.” A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Közülök valók

A polgármrester a posztjában arról is beszél, hogy a díjazottak a szomszédaik, ugyanarra a piacra és közeli játszótérre járnak, ugyanannál a péknél vásárolnak. „Közülünk jönnek vagy jöttek, és végül mindenki közül kiemelkednek.”

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

FRISS!

Kamu Vitalij Klicsko hívogatta a polgármestereket: Karácsony Gergelyt is csőbe húzta

Világszínvonalú teljesítmény

„Világszínvonalú, sőt világelső teljesítményt nyújtottak hivatásukban, legyen szó sportról, oktatásról, zeneszerzésről vagy előadóművészetről. Budán ahelyett, hogy azt néznénk, mi az, ami szétválaszt, azt keressük, mi köt össze minket. Városrészünk titka az itt élő emberek közössége, akik napról napra szeretettel és empátiával fordulunk egymáshoz.”

A közösség jelképe

„Együtt váltunk olyan közösséggé, amelyre megbecsüléssel tekintenek a magyarok, bárhol is járjanak a világban. Ezért olyan szomszédainkat díjazzuk, akik ezt a közösséget jelképezik. Elismerjük teljesítményüket, emberi tartásukat, őszinteségüket és közösségi elkötelezettségüket.” – írja a polgérmester, majd a posztban felsorolta a díjazottakat is.

Szilágyi Áron

Budapest Főváros 2. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete A 2. Kerület Díszpolgára kitüntető címet adományozta Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnok kardvívónak. „Kerületünkben született és itt nőtt fel a világ egyetlen férfi kardvívója, aki egyéni versenyzőként háromszor nyert olimpiai aranyérmet három egymást követő olimpián. Sportolói pályája Pasarétről indult, és onnan vezetett útja a világ számos pontjára, ahol nemcsak győzelmeket aratott, hanem hazánk és egyben városrészünk jó hírnevét öregbítette. Számos ifjú sportoló példaképévé vált. A sokszoros bajnokot ugyanakkor nemcsak gyors pengéjéről ismerjük, hanem civil és jószolgálati szerepvállalásáról is, melyet ezúton is köszönünk neki!”

Szilágyi Áron átveszi a díját:

Bródy János

Budapest Főváros 2. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete A 2. Kerület Díszpolgára kitüntető címet adományozta Bródy János Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes zeneszerzőnek, szövegírónak. „Dalai sokszor éles társadalomkritikát megfogalmazó kordokumentumok, iróniát sem nélkülöző vélemények, de írt vidám gyerekdalokat, megénekelt édes-bús szerelmeket és olyan hétköznapi dolgokat is versbe foglalt, mint egy személyi igazolvány. Továbbra is aktív szerző és előadó, töretlen népszerűségét telt házas koncertjei is bizonyítják.”

Bródy János is átveszi a díját:

Több mint hatvan nagylemez

„Több, mint hatvan nagylemez elkészítésében működött közre, majd 800 dal szövegét és 200 dal zenéjét szerezte, hazai előadók, zenekarok sokaságát támogatta vagy inspirálta napjainkig, műveivel, fellépéseivel örömet szerez országszerte és itt, a II. kerületben is. Városrészünk életében aktívan részt vevő budai polgár, akire számíthattunk helyi ünnepségeinken, jótékonysági, közösségépítő és ünnepi rendezvényeinken. 2022-ben Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete, a polgárok javaslata alapján A II. Kerület Posztumusz Díszpolgára kitüntető címet adományozta Garas Dezső, Kossuth-díjas színművésznek, rendezőnek, a Halhatatlanok Társulata örökös tagjának.”

Garas Dezső

„Arcát és hangját ezer közül is felismernénk. 2011 óta nincs köztünk a legendás színművész, Garas Dezső. Őstehetség volt, zseniális alakításaival örökre beírta magát a magyar filmtörténet legjelentősebb fejezeteibe. Generációk ismerték és ismerik az Abigél Kőnig tanár uraként, a Ripacsokban alakított Stock Edeként, de korszakos játékot nyújtott többek között a Régi idők focijában, a Szamárköhögés vagy a Legényanya című filmekben is. Sokoldalúságát mutatja, hogy filmes és színpadi szerepei mellett rendezett és szinkronizált is. 2000-ben az elsők között lett a Nemzet Színésze, élete utolsó hét évében pedig ismét a Nemzeti Színház művésze volt. Élete nagy részében a 2. kerületben élt: a Csalán utcában, a Dutka Ákos vagy a Napraforgó utcában volt a szomszédunk. A díjat Garas Dániel, Garas Dezső fia vette át.”

Mohai Gábor

2022-ben Budapest Főváros 2. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete 2. Kerületért Emlékérmet adományozott Mohai Gábor Radnóti- és Kazinczy-díjas előadóművésznek, rádiós és televíziós bemondónak, műsorvezetőnek. Jellegzetes és nagyon kellemes hanghordozása mindenkinek a fülében cseng. Rádiós és televíziós hírolvasóként és bemondóként is nagyon népszerű ember, és városrészünk elkötelezett, értéket teremtő, értékőrző lakója évtizedek óta, olvasható a bejegyzésben. „Díjazottunk országos és lokális ismertségét irodalmi, kulturális vonatkozású műsoraival előadóművészként is tovább erősítette. A déli harangszóhoz tartozó kétperces rádiós helytörténeti ismertetőit öröm volt hallgatni.”

Kiss Zenede Alapfokú Művészeti Iskola

2022-ben Budapest Főváros 2. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete 2. Kerületért Emlékérmet adományozott a Kiss Zenede Alapfokú Művészeti Iskolanak. A 2. kerület első, több művészeti ágban oktató alapítványi iskolája. Alapítója Kiss István harsonaművész-tanár és közgazdász felesége, Kissné Szűcs Mariann. A Kiss Zenede a család vezetékneve után kapta nevét, amely a kezdetekkor, 1993-ban a húsz gyerekkel induló kicsi iskolára is utalt. Akkor még ők sem gondolhatták, hogy három évtized alatt ötszáz növendéket oktató alapfokú művészeti iskolává válnak. Nevük mára fogalommá vált, jelenleg a 2. kerület nyolc iskolájában, valamint öt környező településen nyújtanak színvonalas, személyre szabott művészeti képzést 24 tanszakon. A kitüntetést, Kissné Szűcs Marianna alapító, a „ZENEDE” – Művészeti Alapítvány kuratóriumának elnöke és Barsi Botond Ákos intézményvezető vette át, zárta a posztot a polgármester. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép és belső fotók: Őrsi Gergely Facebook oldal