Nem bírt leállni: a főváros 15. kerületében a zebrán fosztott ki egy idős nőt egy férfi, aki bűnügyi felügyelet alatt állt. A 38 éves, rovott múltú férfi elfogása után azt is elmondta a rendőröknek, hogy korábban már kirabolt két embert Újpalotán.

Segítségnyújtást ígért

A rendelkezésre álló adatok szerint április 25-én egy férfi az újpalotai vásárcsarnok közelében segítségnyújtás ürügyén szólított meg egy 82 éves nőt. A férfi egy buszmegálló felé ment, amikor észrevette, hogy az idős asszony nadrágzsebéből kilóg a személyi igazolványa. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.  

Lenyúlta a pénzét

Amikor a nő mellé ért, felajánlotta, hogy segít neki átkelni a zebrán, de közben kivette annak zsebéből a személyi igazolványát, amelyben az iratok mellett 40 ezer forint is volt. A pénzt eltette, az igazolványt a közelben eldobta, majd buszra szállt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Azonosították a tolvajt

A 15. kerületi nyomozók a feltételezett elkövetőt azonosították: a 38 éves Sz. Tamásról kiderült, hogy a bűncselekmény elkövetésekor bűnügyi felügyelet alatt állt, amelyet 2023. március 9-én a Pesti Központi Kerületi Bíróság rendelt el.

Indítványozták a letartóztatását

A nyomozók a férfit 2023. május 6-án kifosztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Másokat is kifosztott

Sz. Tamás a cselekmény elkövetését elismerte, sőt, azt is elmondta a rendőröknek, hogy korábban Újpalotán is kifosztott két embert.

Jelentkezzenek a károsultak

A Budapesti Rendőr-főkapitányság 15. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy azok a sértettek, akik eddig még nem tettek feljelentést, illetve akik a másik két bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkeznek, tegyenek bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon – írja a police.hu.

Megfújta a szobrot

A Budapestkörnyéke.hu írt arról korábban, hogy lopás miatt keresi a rendőrség azt a férfit, aki kisétált egy óriási Szűz Mária-szoborral a terézvárosi templomból. A bűntettet kamera rögzítette.

Besétált a templomba

A rendőrség megosztott egy felvételt az oldalán, amelyben jól látszik, hogy egy férfi március 7-én 9 óra körül besétált egy 6. kerületi templomba. Az ismeretlen elkövető egy kis ideig a Szűz Mária-szobor mellett ácsorgott, majd kiemelte azt a tartójából, a hóna alá vette és kiment vele. A hatósági leírás szerint egy fából készült szoborról van szó. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.  

Kiemelt kép: illusztráció